• Úszómedence, edzőmedence és tanmedence mellett jacuzzi, gyermek élménymedence és szaunavilág is helyet kap az uszodában.

  • Nemzetközi úszóversenyek rendezésére is alkalmas lesz a veszprémi létesítmény.

Már kiválasztották a kivitelezőt, így hamarosan megkezdődhet az új veszprémi uszoda építése. A létesítmény a Nemzeti Sportközpontok finanszírozásában valósul meg, a korábbi tervek szerint 5,7 milliárd forintot fordítottak volna az építésére, de végül a legkedvezőbb ajánlat is 9,4 milliárd forintról szólt. Az állam ugyanakkor átvállalta a többletköltséget.

Ez alapvetően egy sportlétesítmény lesz, de egy wellness részleget is kialakítanak az uszodán belül. Az uszodai részlegben versenymedence, edzőmedence és egy tanmedence áll majd a látogatók rendelkezésére. A wellness részlegben egy gyerekeknek szánt élménymedence, 24 fős jacuzzi, valamint szauna, tepidárium, gőzkabin, jégkabin, infraszauna és merülőmedence kap helyet. Az épület alapterülete meghaladja az 5300 négyzetmétert, a vízellátását a közműhálózatról biztosítják.

Egyszerre 500-an tudják használni az uszoda szolgáltatásait, a versenymedence lelátójának a kapacitása pedig 750 fő lesz. A leendő létesítmény megfelel a FINA előírásainak, így a későbbiekben akár nemzetközi úszórendezvényeknek is helyet biztosíthat.

Veszprémi uszodaAz uszoda helyileg Veszprém külső részén, a Tesco és az OBI áruházak melletti területen épül és egy 100 férőhelyes saját parkolót is kialakítanak mellette. A tényleges építési munkákat várhatóan még az idei tavasz folyamán elkezdi a kivitelező. A megvalósíthatósági tanulmány szerint az építkezés mintegy két évet vesz igénybe, azaz valamikor 2021 első félévében adhatják át a veszprémi uszodát.

Veszprém uszoda wellness