A koronavírus-járvány miatt egyéves kihagyás után megújult formátumban és átalakult rovatrendszerrel jelent meg újból a Hévíz irodalmi folyóirat, amelyet a névadó fürdővárosban mutattak be.

Az idén 29. évfolyamába érkezett, Hévíz önkormányzata által továbbra is támogatott folyóiratról Vajna Ádám, a lap új szerkesztője elmondta: Fehér Renátóval közösen állítják össze a lapot, és „búcsúztak el” Cserna-Szabó Andrástól, aki 2018 óta, valamint Szálinger Balázstól, aki 2012 és 2018 között főszerkesztette a kiadványt.

A két elődtől az új számban verset és prózát közölnek, továbbá posztereikkel is kiegészítették a lapot. Az új szerkesztő megjegyezte: a megújult Hévíz méretben nagyobb lett, illetve új rovatokat is kitaláltak. Minden szám egy-egy tematika köré épül.

Az egyik új rovat a Cunami címet viseli, ez minden lapszámban egy nagyobb esszét jelent, elsőként Bartók Imre írása olvasható a most mottónak szánt forradalom témáját körüljárva. Ugyancsak friss a Vízválasztó elnevezésű rovat, amelyben körkérdésre válaszolva, rövid esszében több szerző is kifejti a véleményét. Szándékuk szerint minden lapszámban legalább egy olyan fiatal szerző is helyet kap, akinek még nincs kötete.

Újdonság az is, hogy az egyes számokban kevesebb szerzőtől válogatnak több alkotást. Igyekeznek nyitni a világ felé azzal, hogy külföldi irodalmat is beemelnek – jelezte Vajna Ádám. Hozzátette azt is: néhány héten belül elindul a Hévíz honlapja, ahol a korábbi számok és tartalmak megtalálhatóak lesznek.

A lapot hat éven át irányító Szálinger Balázs a bemutatón azt mondta: nagy kő esett le a szívéről, hogy megmenekült a folyóirat. Az első versét szintén a Hévízben publikáló költő úgy fogalmazott: talán éppen az élteti a lapot, hogy mindig új és új arcot ölt.

Hévíz folyóirat

Szálinger Balázs beszélt az új, Koncentráció címet viselő verseskötetéről is, amelyet magánkiadásban jelentetett meg. Nehezebb volt minden kiadói feladatot kézbe venni, de ma már „olyan szabadságérzetem van, amilyen a 25 éves pályámon még nem volt” – jelentette ki Szálinger Balázs.

(MTI)