• Megnyitott Európa legnagyobb heliotermikus tava a strandolók előtt.

  • A nem túl ideális időjárás ellenére már egész jól felmelegedett a Medve-tó vize.

Még június elején megérdeklődtük a szovátai Medve-tavat működtető Ensana szállodaláncnál, hogy mikor várható idén a híres sós vizű tó nyitása. Kiderült, hogy június 19-től látogatható a fürdő, ekkor nyitják meg a strandot.

A Sóvidék Televízió friss tudósítása szerint, (amit lejjebb görgetve meg is nézhetnek) a terveknek megfelelően rendben meg is nyitott a Medve-tó. Ugyanakkor a felvételeken látszik, hogy Szovátán sem volt éppen strandidő múlt hétvégén, így még csak kevés vendég mártózott meg a magas sótartalmú vízben.

A tófürdő vizének hőfoka attól függ, hogy a helioterm hatás miatt a napsugarak mennyire melegítik fel a vizet. Ezért tapasztalhatják azt a sóstóban fürdőzők, hogy a tó felszínén viszonylag hűvösebb a víz, majd nagyjából 2 méter mélységig melegszik, annál mélyebben pedig hűlni kezd. A nyitás napján a tó vize a felszínen 21 Celsius-fokos volt, fél méter mélyen 28 Celsius-fokos, de a lába senkinek nem fázott, hiszen 2 méter mélyen már 37 Celsius-fokot mértek.

A Medve-tó strandjának jegyárai idén nem változtak, azaz egy felnőtt napi belépő 30 lejbe, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 25 lejbe kerül. Ez átszámítva nagyjából 2100 és 1700 forintot jelent.

Az Ensana üzemelteti a Medve-tó “kis testvérének” számító Mogyorósi-tó strandját is. Utóbbit általában előbb, már májusban megnyitják, azonban idén a járványhelyzet miatt ezt elhalasztották. A Mogyorósi-tó nyitási dátuma egyelőre nem ismert, annyit lehet tudni, hogy akkor nyitják ki, ha azt a vendégforgalom már indokolja.

A Sóvidék Televízió videójából kiderült az is, hogy felvetődött a 13 és 15 óra közötti zárvatartás megszüntetése. Ezt a szünetet a tó pihentetése miatt alkalmazzák, a fürdőzők ugyanis felkavarják a vizet, így időlegesen megbontják a heliotermikus hatást. A zárvatartás elhagyását azért fontolták meg, hogy kora délután ne alakuljon ki tumultus az étteremben, azonban végül úgy döntöttek, hogy a tó érdekében meghagyják a pihentetési fázist.