• A fogyni vágyók első számú ellensége a szénhidrát, azonban most kiderült: az sem jó, ha ennek megvonásával túlzásba esünk.

  • A ma legdivatosabb diéták is erre alapulnak, viszont ez komoly veszélyt jelenthetnek a szívünknek.

A legfrissebb kutatások szerint a szénhidrát radikális megvonása jelentősen növeli a leggyakoribb szívritmuszavar kockázatát. A Magyar Kardiológusok Társasága az új eredmény kapcsán hívja fel a figyelmet arra, hogy tartózkodjon minden diétázó a szélsőségektől.

A diéták tárháza ma már kimeríthetetlen, de a legújabbak, mint a keto, paleo, atkins leginkább a szénhidrátmegvonáson alapulnak. Hosszútávon viszont annak tartós hiánya komoly veszélyt jelenthet a szívünkre. Erre egy friss kutatás világított rá, amit dr. Xiaodong Zhuang, (Sun Yat-Sen Egyetem Guangzhou, China) a vizsgálatot jegyző kardiológus az American College of Cardiology kongresszuson március 16-án New Orleans-ban hozott nyilvánosságra. Ez alapján azoknál, akik a napi kalóriabevitelüknek rendszeresen kevesebb, mint 45 százaléka áll szénhidrátból 18 százalékkal nagyobb az esélyük, hogy pitvarfibrilláció alakuljon ki náluk, mint azoknál, akiknél ez az arány 45-52 százalék között van.

Azt már korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy ezt a rizikót nem befolyásolja az sem, hogy milyen fehérjével, vagy zsírral pótolták a szénhidrátot. Mindenesetre az biztos: kerülni kell a szélsőségeket, nemcsak a túlzott fogyasztás, de a drasztikus megvonás sem tesz jót a szervezetnek.

szénhidrátmentes diéta szívbetegség„A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar. A szív szabályos ütemét biztosító szinusz csomó működése kiesik, és egy a pitvarokból eredő kaotikus, szabálytalan elektromos tevékenység veszi át a szívösszehúzódások vezérlését. A kamrák szabálytalan ritmusban és legtöbbször túl gyorsan húzódnak össze” – mondja dr. Gellér László egyetemi tanár, tanszékvezető helyettes, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika osztályvezetője, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökségi tagja.

A szakorvos szerint, mivel a szív ilyenkor nem szivattyúzik megfelelően, a vérben a szív és a vérrögök képződnek. Ha egy vérrög szabadul fel, az elérheti az agyat, és stroke-ot okozhat. A nem vagy nem megfelelően kezelt pitvarfibrilláció szövődményekhez vezethet, mint a szívelégtelenség vagy a szélütés (stroke) – ami legsúlyosabb szövődmény.

A stroke a szívből kiinduló vérrög, embólia következtében alakulhat ki, amely elsősorban a bal pitvarban és az úgynevezett pitvari fülcsében keletkezhet. Pitvarfibrilláció a szélütés kockázatát négy-ötszörösre emelheti. Bár a jelenlegi vizsgálat nem mutatott közvetlen ok-okozati kapcsolatot a diéta és a betegség kialakulása között, de azt igen, hogy az alacsony szénhidráttartalmú étrend negatív következményekkel járhat.

A gyors fogyás felgyorsítja a folyadékvesztést, és a dehidratáció okozhat a szívben zavart, a víz- és elektrolit háztartás rendellenessége befolyásolhatják a szívritmust.

Dr. Gellér László szerint bármennyire is szeretnénk a gyors eredményeket, szívünk védelmében óvakodjunk a szélsőséges fogyókúráktól.

„A mostani vizsgálat megállapította azt is, hogy az alacsony szénhidráttartalmú étrendet követők általában kevesebb zöldséget, gyümölcsöt és gabonát fogyasztanak, ami gyulladáscsökkentő hatású. Ez szintén növeli a pitvarfibrilláció kockázatát. Nyilván senkit sem arra biztatunk, hogy féktelenül egyen kenyeret, tésztát és süteményeket, de fontos megtalálni az egészséges határt. Ügyelni a kiegyensúlyozott étrendre, még akkor is, ha gyorsan szeretnénk visszanyerni korábbi alakunkat” – teszi hozzá a szakorvos.

Mit kell tudni a kardiológiai betegeknek a gyógyfürdős kezelésekről? Itt olvashatja az erről szóló korábbi cikkünket.