• A szinte új termálfürdőről tavaly derült ki, hogy bármikor beomolhat a teteje.

  • Ráadásul nem is volt termálvizük.

  • Lehet, hogy soha nem nyit már ki a fürdő.

Tavaly december 11-én tettek lakatot a szlovákiai Galántán található Galandia Termál Centrumra. Akkoriban derült ugyanis ki, hogy a magyar határtól nagyjából 60 kilométerre fekvő élményfürdő a 2007-es megnyitása óta életveszélyes. Ráadásul erre lényegében teljesen véletlenül derült fény, eredetileg az épület magas energiafogyasztása miatt vették alaposabban szemügyre a tetőszerkezetet, s így jöttek rá, hogy az bármikor beomolhat.

Az akkori hírek arról szóltak, hogy a fürdőépület tervezése során az építész figyelmen kívül hagyta a statikus javaslatait. S ha mindez nem lett volna elég: ekkor kapott nyilvánosságot az is, hogy hiába nevezték termálfürdőnek, valójában nem is termálvízzel töltötték fel a medencéket.

Galánta termálfürdőAzóta rendszeresen foglalkozik a szlovák sajtó a Galandia fürdő sorsával. Az állagfenntartás miatt így is – átszámítva – évi több tízmillió forintjába kerül a településnek a nem működő fürdő fenntartása. Valamint a felkért szakértők díja sem volt filléres tétel.

Felmerült, hogy a nyárra megnyitják a kültéri gyermekmedencét és az úszómedencét, viszont az előbbi beüzemelésére nem kaptak engedélyt. Annak pedig nem volt értelme, hogy önmagában csak az úszómedence miatt nyissák ki a fürdőt.

Galánta termálfürdőLegutóbb pedig a Paraméter.sk és az Új Szó is arról írt, hogy immár a harmadik szakértői vélemény támasztotta alá azt, hogy nem lehet a jelenlegi állapotában újból megnyitni a Galandiát. Kiderült, hogy nemcsak statikai problémák vannak a fürdővel, hanem a komplexum alapjaival is komoly gondok lehetnek. A kivitelezés során elkövetett hibák miatt ugyanis rossz az épület vízszigetelése, ami miatt az esővíz becsurog az épület alapjához. Ezért nemcsak magát a fürdőteret, hanem a komplett épületet fel kell újítani.

Galántán most két megoldás közül választhatnak. Az egyik az, hogy kijavítják a hibákat – lényegében fel kell újítani egy új épületet – aminek a költsége átszámítva megközelítheti az egymilliárd forintot. A másik megoldás az, hogy ledózerolják a fürdőkomplexumot. Ekkor viszont a fürdő építéséhez korábban kapott 4,3 millió eurót vissza kellene fizetniük a  minisztériumnak. Egyelőre nincs hír arról, hogy döntöttek-e valamelyik megoldás mellett Galántán.

Galánta termálfürdő