• Hamarosan egyedi látványossággal bővül Zalakaros turisztikai kínálata.

  • A termálvizű tó és a körülötte kialakított park átadására már csak néhány hónapot kell várni.

Zalakaros legújabb látványossága lesz az úgynevezett „Termáltó és Ökopart”. A 14 ezer négyzetméteres tavat a termálfürdő elfolyó vizéből töltik fel, a környezetét pedig parkosítják. A termáltó a zalakarosi fürdő mellett kapott helyet, de a Dísz tér felől is szabadon meg lehet közelíteni, körbe lehet járni, egy híd vezet át rajta és mólója is lesz. Jelen állás szerint idén november 30-án zárul le a teljes projekt – ez a Karosi Krónika című helyi lap héten megjelent lapszámában olvasható.

Zalakaros termáltó

Maga a tó alapvetően már tavaly ősszel elkészült (ahogy a fenti képen is látszik), azonban még a vízi növények telepítése és ezzel párhuzamosan a vízszint folyamatos emelése időt vesz igénybe. Ezen felül még el kell készíteni a csúszdát, a fogadóépületet, a tó körüli sétányt, a meseparkot, a tanösvényt, a felnőttek pihenőparkját, mindezeknek a közvilágítását, azaz még vannak teendők.

A látványterv szerint ilyen lesz a mesepark:

Zalakaros mesepark

Zalakarosi mesepark„A park közvetlen árbevételt, gazdasági hasznot nem hoz, de ha a városban tartózkodó vendégek újabb élményekkel gazdagodnak, annak járulékos haszna mindenütt lecsapódik” – írja a zalakarosi helyi lap.