• Nyár elején került lakat a siófoki Galerius Fürdőre.

  • Egyelőre kérdéses, mikor nyithat újra, ugyanis az előzetes becslésnél hatszor többe kerülne a fürdő felújítása.

Rövid volt a siófoki Galerius Fürdő idei szezonja. Az újranyitási lehetőségre viszonylag gyorsan reagáltak, már május 22-én megnyitottak. Azonban ez nem volt teljes körű nyitás: a fürdő péntek, szombat, vasárnap tartott nyitva és csak a szauna, sóbarlang és a kültéri medence üzemelt.

Mint kiderült a 2006-ban átadott fürdő tetőszerkezetével adódtak gondok, ami miatt az üzemeltetése balesetveszélyessé vált, így június 21-én az egész fürdőt bezárták. A nyári előzetes becslések szerint a tetőszerkezet javítása, valamint a szükségessé vált nagyobb karbantartások együtt mintegy 200 millió forintba kerülnének.

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármesterének Facebook posztja alapján azonban most kiderült, hogy a helyreállítás valós költsége ennél jóval nagyobb összeget emésztene fel. Mint írja:

“És egy felettébb aggasztó hír. Elkészült a Galerius Fürdő teljes körű felújítására, annak költségeire vonatkozó szakértői vélemény. Nem cizellálom: az 1 milliárd forintot bőven meghaladó. A 15 éve megépített épület ide jutott. Azon már nem érdemes lamentálni, hogy kellett-e ez anno, ilyen formában kellett-e, oda kellett-e? Mert most ott áll és várja a további sorsát. Egyelőre még próbálok kijózanodni a számok látványának hatása alól. Ez egy ilyen, Siófok méretű középtelepülés számára elképesztően nagy összeg. Ha ezt „betoljuk”, adott évben alig marad valami az egyéb fejlesztésekre, járdákra, utakra. Pályázati lehetőség jelenleg ilyen célra nincs, szóval lesz min gondolkodnunk.”

Egy komment kapcsán még ezt is hozzátette a fentiekhez:

“Másrészt pedig az ön véleménye, hogy mielőbb kifizetni az 1,2 milliárd siófoki adóforintot és megnyitni. Ok. De mások meg normális járdát, utat szeretnének a házuk elé, új parkolókat a városban, hogy megtudjanak állni az autóikkal, szeretnének még több normális sétányt a partra, meg színvonalasabb rendezvényeket, meg, meg, meg… Szóval ez azért annál kicsit bonyolultabb, hogy majd minden fillért költsünk el a fürdőre, minden más meg ráér… Nehéz helyzet ez.”

Ez alapján nem tűnik túl rózsásnak a fürdő helyzete.

Galerius Siófok