• Az árbevétel és a vendégforgalom terén is magasabb növekedést produkáltak a Dunától keletre található fürdők.

  • Ebben szerepet játszhat, hogy kisebb mértékben emeltek árat, mint a nyugati országrész fürdői.

A Magyar Fürdőszövetség az év elejéhez hasonlóan ismét egy Trendriportot tett közzé a tagjainak adatközlése alapján, ezúttal az idei első félévről. Ebből ismét egy érdekes kelet-nyugati különbség rajzolódik ki az ország fürdői között.

Az idei első félévben – 2018 hasonló időszakához viszonyítva – a fürdőszolgáltatások átlagára 7,2 százalékkal nőtt. Ezen belül különbség van az ország nyugati és a keleti felén található fürdők között. A nyugatiaknál magasabb, – 11 százalékos – a keleti országrész fürdőinél ennél jóval alacsonyabb, 5,7 százalékos volt az áremelkedés.

A felmérés szerint a fürdőgyógyászati szolgáltatások átlagárai is emelkedtek, de az előbbieknél kisebb mértékben, összességében 3,6 százalékkal. Itt is érvényesül a kelet-nyugat különbség. Kelet-Magyarország fürdőiben mindössze 2,3 százalékkal drágultak a gyógyszolgáltatások, nyugaton viszont 6,2 százalékkal.

Hungarospa gyógyvizes medenceAz áremelkedés ellenére 2019 első félévében nőtt a fürdőlátogatók száma, országosan 5,3 százalékkal. Ezen belül Kelet-Magyarországon 8 százalékos bővülést, a nyugati országrész fürdőiben viszont 3 százalékos csökkenést mértek.

A Magyar Fürdőszövetség szerint azonban utóbbi mögött az áll, hogy a nyugati országrész kisebb fürdői döntően alacsonyabb látogatószámot értek el (miközben a nagyobb dunántúli fürdők növekedtek) és ezek húzták le az adatokat. Viszont a látogatószám főben mért értéke nyugaton is 5 százalékhoz közeli bővülést mutat.

A fürdők nettó árbevétele a vendégforgalomnál sokkal nagyobb mértékben nőtt: 15,9 százalékos bővülést mértek. Ezen belül keleten 18 százalékos, a nyugati fürdőkben 10 százalékos volt az árbevétel átlagos növekedése.

A fürdőgyógyászati kezeléseket igénybe vevők száma országos szinten stagnált, enyhén csökkent. Ezen a téren is jobb mutatói vannak a keleti fürdőknek. A nyugati országrész fürdőiben 4 százalékos csökkenést tapasztaltak, keleten viszont 5 százalékos bővülést.