• Jó néhány fürdőben hosszabb-rövidebb karbantartási szünetet tartanak a következő hetekben, hónapokban.

  • Érdemes ezekről tudni, nehogy zárt kapuk várják a kedvenc termálfürdőjénél.

Hamarosan vége a nyári strandidénynek, ami azt is jelenti, hogy megkezdődik a fürdőkben a karbantartási szezon. Ez egy elég tág időszak, hiszen az időnként szükséges karbantartásokkal, felújításokkal a nyári főszezont általában igyekeznek elkerülni a fürdők, de azon kívül nagy a szórás abban, hogy mikor esedékes az üzemszünet.

Például Miskolctapolcán a Barlangfürdőben hagyományosan mindig januárban tartanak egy hosszabb karbantartási szünetet, máshol évente kétszer, kora tavasszal és késő ősszel, sok fürdőben pedig kissé ad hoc módon határozzák meg ezt az időszakot. Egyes helyeken pedig nem zárják be az egész fürdőt, hanem szakaszosan oldják meg a feladatokat, azaz például csak a kültéri, vagy csak a beltéri medencéket érintik a munkálatok.

Összegyűjtöttük ezért azokat a termálfürdőket, ahol már meghirdették az idei őszre érvényes – teljes, vagy részleges – leállások időtartamát. A lenti fürdőkön kívül is lehetnek olyanok, ahol majd karbantartási szünet lesz a következő hetekben, hónapokban, mert nem mindegyik fürdőben hirdetik ezt meg jó előre, néhol kissé “last minute” módon szokták jelezni az üzemszüneteket.

Karbantartás termálfürdő üres medenceDebrecen – Aquaticum: a mediterrán élményfürdőben szeptember 9-én veszi kezdetét a szokásos félévi karbantartás és szeptember 12-ig (hétfőtől csütörtökig) zárva lesznek, majd szeptember 13-án (pénteken) 12 órakor nyitnak ki újból.

Egerszalók – Saliris Resort: az őszi leállás szeptember 29-én (vasárnap) kezdődik és október 1-ig (kedd) tart, tehát nem lesz túl hosszú, október 2-án már nyitnak is. Viszont azt fontos tudni, hogy a leállás a fürdőt és a szállodát is érinti. Szintén lényeges információ a fázósabbaknak, hogy az újranyitás napján a fürdő medencéi még nem biztos, hogy elérik a kiírt maximális hőfokot.

Gyula – Várfürdő: a szaunapark éves karbantartása szeptember 23-27. között lesz esedékes, szeptember 28-án nyitnak ki újra. Az 50 méteres úszómedence esetében szeptember 16-án kezdődik a sátorépítés és a vízcsere, ami szeptember 22-ig fog tartani és másnap nyitják meg újra. A 25 méteres tanuszoda esetén október 28-a és november 1-je között lesz majd leállás.

A gyulai AquaPalota élményfürdőbe őszi látogatást tervezők írják fel maguknak a november 11. és 15. közötti időszakot, ekkor ugyanis karbantartás miatt zárva lesz a fürdő. Az élményfürdő november 16-án nyitja meg újra a kapuit.

Magyarhertelend: szeptember 2. és 6. között zárva lesz a Hertelendi termálfürdő fedett részlege, étterme és szaunaparkja. Azonban a kültéri medencék és a büfé ezeken a napokon is a vendégek rendelkezésére áll. A fedett részleg zárvatartása alatt a felső parkolónál található nyári bejáraton tudnak belépni a fürdőbe. A kellemetlenséget azzal kompenzálja a fürdő, hogy az említett napokon délutáni jegyárak lesznek érvényben.

Mezőkövesd – Zsóry Gyógyfürdő: részleges és teljes leállás is lesz Mezőkövesden. Szeptember 2-án kezdődik a fedett gyógymedencetér felújítása. A 3 gyógymedencét érintő munkálatok október 6-ig tartanak. Október 7-én azonban el ne induljanak a Zsóry fürdőbe, mert aznap kezdődik a teljes üzemszünet, a szokásos őszi karbantartás miatt, ez utóbbi október 11-ig tart. Majd október 12-én, reggel áll vissza az élet a megszokott kerékvágásba.

Szeged – Anna Fürdő: ahogy írtuk, a fürdők nyáron nem szoktak karbantartási szünetet hirdetni, de a szegedi Anna Fürdő jelenti ebből a szempontból a szabályt erősítő kivételt. Náluk augusztus 26-án már el is kezdődött az üzemszünet, ami szeptember 8-ig tart. A leállás a gyógyászati részleget is érinti.

Szentgotthárdi Termálfürdő: egy rövidebb szünetet tartanak a nyugati határnál fekvő termálfürdőben. Ez szeptember 16-án, egy hétfői napon veszi kezdetét és szeptember 19-ig tart, 20-án (pénteken) viszont már újra tárt karokkal fogadják a  betérő vendégeket.