Az év eddigi részében növelni tudta vendégforgalmát a Bükfürdői Termálfürdő. Az idén 50. születésnapját ünneplő létesítmény újabban felkapott lett a csehek körében is.

Az év első tíz hónapjában több vendég látogatott a Bükfürdői Termálfürdőbe, mint a korábbi év hasonló időszakában. November elejéig 770 ezer belépőjegyet adtak el, ami 5,5 százalékkal magasabb a 2011-es értékesítésnél. A fürdő vezetősége úgy kalkulál, hogy év végéig elérhetik a 850-860 ezres jegyeladást is.

Az év eddigi része során különösen a nyári hőség idején, illetve az ünnepnapokon fogadott sok vendéget a bükfürdői létesítmény. A rekord napokon több mint hétezer jegyet értékesítettek. Az idei tapasztalatok szerint változóban van a fürdő vendégköre, ugyanis az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően egyre több a családos, gyerekekkel érkező látogató. Összességében Bükfürdőn még mindig több a külföldi vendég, mint a magyar. A belépőjegyet váltók 60 százaléka más országból érkezik. Érdekes tendencia, hogy egyre többen jönnek Csehországból. Olyannyira, hogy a cseh vendégek által Magyarországon eltöltött vendégéjszakák 25 százaléka Bükfürdőn realizálódik. A külföldiek zömét ugyanakkor még mindig az Ausztriából és Németországból beutazó vendégkör alkotja.

Mindezt alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal által a legnépszerűbb hazai fürdőhelyekről még nyáron publikált 2011-es adatok is. Ezek alapján a teljes vendégforgalmon belül a harmadik legtöbb vendégéjszakát tudta felmutatni Bükfürdő. Amennyiben csak a külföldi vendégéjszakák számát nézzük, akkor pedig a termálfürdős települések közül csak Hévíz előzte meg Büköt.

Féláron az ötveneseknek

A megnyitásának 50. évfordulóját idén ünneplő termálfürdő 50 éveseket megcélzó akciója még év végéig elérhető. Ennek keretében az 1962-ben született vendégek féláron válthatnak napijegyet, azaz 2200 helyett csak 1100 forintért.

 

Üdülési csekk akció

Szintén év végéig tart az az akció is Bükfürdőn, amivel az idén lejáró üdülési csekkes vendégkört célozzák meg. Azok, akik nem tudnák idén felhasználni a csekkjeiket, vagy éppen másnak szeretnék átadni a lehetőséget, azok az üdülési csekkekért ajándékutalványt vásárolhatnak. Az utalványokat jövő év május 31-ig lehet felhasználni belépőjegyek vásárlására.