• A hévízi szálláshelyeken és a Tófürdőben is azt tapasztalták, hogy 2018-ban növekedett a magyar és az osztrák vendégek száma.

  • A 30-as és 40-es korosztály is egyre nagyobb számban képviselteti magát az üdülőhelyen.

A Hévízi Televízió tudósítása szerint tavaly is emelkedett a Hévízre látogató turisták száma. Horváth-Czene Alexandra, a Tófürdő vezetője egy érdekes trendet is említett: 2018-ban a családi belépők eladásai 10 százalékkal nőttek, azaz egyre többen kisgyerekkel látogatják a tavat.

A fürdővezető elmondása szerint növekszik a 30-as és 40-es korosztály létszáma a vendégforgalmon belül. Utóbbiak leginkább a betegségek megelőzése miatt keresik fel a gyógyvizű tavat, valamint olyan preventív szolgáltatásokat igényelnek mint például a masszázs. Összességében a Tófürdőben azt tapasztalják, hogy egyre több magyar vendég keresi fel a fürdőt, valamint érezhetően emelkedett az Ausztriából érkező turisták száma, orosz vendég viszont kevesebb érkezett.

Az előzetes adatok alapján 3-4 százalékkal bővül 2018-ban a településen eltöltött vendégéjszakák száma – mondta a helyi televíziónak Horváth Orsolya, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma nagyjából 3 százalékkal bővült.

Horváth Orsolya is megemlítette az ausztriai vendégeket, a korábbi években ugyanis csökkent a létszámuk, de tavaly ez megfordult és 8 százalékkal több osztrák látogatott Hévízre. Szintén emelkedést tapasztaltak a cseh, a szlovák és a lengyel vendégkörnél, azaz főleg a régióban erősödtek az üdülőhely pozíciói.

Itt megnézheti a Hévízi Televízió tudósítását:

Hévíz akciós szállás