• Rekordforgalmat értek el 2018-ban a budapesti fürdők.

  • Három fürdőben is látványosan megugrott a 30 év alatti vendégek aránya.

  • A műemlékfürdőben egyre több a koreai és a kínai turista.

2018-ban 4,5 millióan váltottak jegyet a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett fürdőkbe. Erről Czinege Szilvia, a fürdőüzemeltető vállalat értékesítési és marketingigazgatója számolt be a Világgazdaság napilapnak. Ez azt jelenti, hogy ismét csúcsot döntött a fürdőik összesített forgalma, hiszen ez a 4,5 millió 300 ezerrel magasabb a 2017-es forgalmuknál.

Különösen jó ez az eredmény annak fényében, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a tavaly júniusi strandszezon gyakorlatilag kiesett. Viszont ezt bőven kompenzálták a jelentős növekedést elérő fedett fürdők. A Széchenyi Gyógyfürdő például csak egymagában 1,7 millió vendéget vonzott, a két növekedési rekordernek pedig a Palatinus és a Paskál számít a vendégszámuk 31, illetve 13 százalékos bővülésével.

Meglepő módon nagyon erős volt a fővárosi fürdők decemberi vendégforgalma, az előző év hasonló időszakához képest 13 százalékos növekedést produkáltak.

A tavalyi év végén a Széchenyi Gyógyfürdő napokon át 7000 fölötti vendégszámot ért el, ami már a nyári kánikulai csúcsokhoz – napi 8000 vendég – közeli forgalmat jelent.

Zsigmondy Klubkártya 2019 SzéchenyiÉrdekes tendencia, hogy három műemlék fürdő esetén az elmúlt években jelentősen átalakult a napijegyes vendégek korösszetétele. A Széchenyi, a Gellért és a Rudas fürdőkben 2011-ben még a vendégkör többségét a 60 év felettiek adták, tavaly viszont már a 30 év alattiak. Ugyanakkor a Lukács Gyógyfürdő továbbra is megmaradt a 60 év felettiek törzshelyének.

A tavalyi 4,5 millió fürdővendégből 2 millió külföldi volt, ami szintén rekordnak számít. Így néz ki a küldő országok toplistája: Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Oroszország, Svédország, Ausztrália, Dél-Korea.

A koreaiak már 2017-ben is a top 10-ben voltak. A Lukács és a Rudas fürdők esetében pedig már a kínaiak is ott vannak a tíz legnagyobb küldőország között.

Rudas GyógyfürdőA budapesti fürdőfejlesztési tervek kapcsán Czinege Szilvia elmondta, hogy idén elkezdődik a Király Fürdő felújítása, jövőre pedig a Gellért Gyógyfürdő fejlesztése és bővítése fog sorra kerülni.

Hévíz akciós szállás