Az ország nyugati felén lévő termálfürdőket érinthet kedvezően egy régóta érlelődő vasútfejlesztési terv. Már, ha lesz belőle valami.

A Vas megye-Burgenland Vasút (VBV) Részvénytársaság a tervek szerint két helyen is összekapcsolná a magyar vasútvonalakat az osztrák pályahálózattal. A Vas Népe napilap által készített grafikon szerint Kőszeg és Oberpullendorf (Felsőpulya), valamint Szombathely és Oberwart (Felsőör) között épülne új pályaszakasz. A VBV számításai szerint a két vonal kiépítése 20 milliárd forintba kerülne, viszont javulna a térségi termálfürdőhelyek elérhetősége. A térkép alapján ez elsősorban Bükfürdőt és Sárvárt érinthetné kedvezően. A VBV közlése szerint a kiviteli, sőt a kisajátítási tervekkel is elkészültek, már „csak” a források előteremtését kell megoldaniuk.

Forrás: Vas Népe

A regionális vasútfejlesztésre vonatkozó ambiciózus tervekről ugyanakkor tudni kell, hogy már jó tíz éves múltra tekintenek vissza, s érdemi előrelépés még soha nem történt az ügyben. 2004-es beszámolók szerint az akkori osztrák kancellár is támogatta a projektet és uniós támogatásban reménykedett a magánvasút társaság. Két évvel ezelőtt is hallatott magáról a VBV, akkor egy Bükfürdőt Kőszeggel összekötő vonalról is említést tettek, bár tisztázódott az is, hogy ilyen jellegű fejlesztéshez jelenleg nem vehető igénybe uniós támogatás.

Kérdéses az is, hogy egy ilyen beruházás Ausztria felől mennyi új vonatozó vendéget hozhatna a nyugati határ mentén fekvő – autóval is jól megközelíthető – fürdőhelyeknek. Persze amennyiben valóban van rá valós igény, akkor az autóforgalmat mérséklő hatása miatt, már csak környezetvédelmi okokból is üdvözlendő lehetne egy ilyen jellegű vasúti fejlesztés.