• Legkésőbb jövő tavaszra befejeződik a sport- és turisztikai komplexum építése Csurgón.

  • A 2014-ben indult fejlesztés harmadik üteme 2,96 milliárd forint állami támogatást kapott.

Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője a csurgói beruházás kapcsán elmondta, hogy a somogyi város eddig több mint négymilliárd forintot fordított a beruházásra. A pénzből uszoda épült, megújult a sportcsarnok és annak parkja, megkezdődött az élményfürdő, valamint a szálloda építése. Jelezte, hogy az újabb forrás az utóbbi két létesítmény kivitelezésének befejezésére nyújt lehetőséget.

Szászfalvi hangsúlyozta, hogy a fejlesztést a város élénk kulturális és sportélete, a Dráva közelsége, a környék kiemelkedő természeti értékei és a munkahelyteremtés igénye is indokolja. Füstös János, Csurgó polgármestere a sport- és turisztikai komplexum kialakítását a legnagyobb projektnek nevezte a város történetében.

A polgármester rámutatott, hogy a helyi NB I-es férfi és NB I/B-s női kézilabdacsapatnak is otthont adó sportcsarnok a felújítást, bővítést követően ezer ember befogadására és nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmassá vált, az uszoda versenymedencével, termálvizes medencékkel és egyebek mellett szaunavilággal várja a látogatókat.

A beruházás harmadik ütemében épülő ingatlanegyüttesben a szálloda négycsillagos, 40 szobás lesz, mellette egy 62 férőhelyes ifjúsági szállásegységet is kialakítanak, az élményfürdőben öt medence és gyógyászati részleg kap helyet – emelte ki.

Csurgó termálmedenceA polgármester szerint a komplexum nagy turisztikai attrakció lesz, amely országos ismertségre is szert tehet a csendet, nyugalmat, a kevésbé nagy tömegeket vonzó rendezvényekre, látványosságokra kíváncsi turisták körében, akik így 4-5 napot is eltölthetnek a térségben.

Füstös János megjegyezte, hogy a fejlesztés hiánypótló, Csurgó korábban – a megfelelő számú és színvonalú szálláshely nélkül – kénytelen volt a környező településeken elszállásolni kulturális- és sportrendezvényekre érkező vendégeit.
A projekt további előnye, hogy 45-50 munkahelyet és bevételeket teremt Csurgón.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese megjegyezte, hogy Csurgó egészségturisztikai beruházása új dimenziót nyit a város és térsége turisztikai életében: bővül a szálláskapacitás, lehetővé válik a hosszabb időtöltés és nőhet a külföldi vendégek száma.

Szólt arról, hogy Magyarországon a koronavírus-járvány ellenére sem álltak le a turisztikai fejlesztések. A csurgói azon projektek egyike, amelyek az újraindulást követően hozzájárulnak az ágazat versenyképességének fokozásához, a belföldi vendégek megszólításához, a külföldiek visszatéréséhez, vagyis a gyorsabb regenerálódáshoz.

(MTI)