• A 2020-as nyári szezonban nem üzemelt a Tapolcai Termálstrand.

  • A tulajdonos önkormányzat döntése alapján azonban az idei nyáron már megnyitnák a termálfürdőt.

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a napokban jelentette be, hogy a 2021-es nyári szezonban már ismét látogatható lesz a város termálstrandja. Persze csak abban az esetben, ha az aktuális járványügyi szabályozást ezt majd megengedi.

Ez jó hír a strand kedvelői számára, hiszen a Veszprém megyei termálstrand tavaly nyáron sajnos nem működött. Ennek a hátterében az állt, hogy a tavasz végén, illetve a nyár elején még meglehetősen szigorú szabályok voltak érvényben a fürdők üzemeltetésére vonatkozóan. Emiatt akkor úgy látta a városvezetés, hogy az erősen korlátozott kapacitással csak veszteséget termelt volna a termálstrand.

Tapolcán egyébként már régóta működik termálvizes strand, azonban hosszú évekig zárva volt. A 2007-es nyári szezon után ugyanis nem volt elegendő anyagi forrás a fürdő szükséges felújítására, emiatt nyolc évig parlagon hevert a létesítmény. A strand teljes körű rekonstrukciója végül 2016-ban valósult meg, ám akkor csak a nyár végére tudták átadni, a strand első teljes szezonja a 2017-es volt.

A strandfürdőben csúszdamedence, meleg vizes ülőmedence, úszómedence – jacuzzis és sodrófolyós résszel – valamint egy pancsoló- és gyermekmedence található, utóbbi egy kis családi csúszdával is kiegészül. A medencéken felül játszótér és strandröplabdapálya biztosítja a nyári kikapcsolódást.

Tapolcai Termálstrand