• Egy kisebb termálvizes medence, valamint a nemrég felújított sportmedence várja a szuloki termálfürdő vendégeit.

  • Előreláthatólag májustól.

Valószínűleg az ország más részein nem nagyon hallottak még róla, pedig a nagy múltú termálfürdők közé tartozik a szuloki. A községben a 60-években kőolajat keresve találtak termálvizet, amire alapozva néhány évvel később nyitottak egy kis fürdőt.

Ez az évek során nem is nőtt nagyra, a legjelentősebb fejlesztés az volt, hogy a 90-es években egy kempinget is kialakítottak a fürdő mellett.

A szezonálisan üzemelő fürdő modernizálására nem jutott elég forrás, ezért a szigorodó jogszabályok miatt 2006-ban be kellett zárni a szuloki termálfürdőt. Négy évvel később újra megnyitották, de a felújításra szoruló úszómedencét ekkor még nem tudták beüzemelni.

A tavalyi évre elkészültek az úszómedence felújításával is, így – a Somogyi Hírlap cikke szerint – tíz év után tudták újra megnyitni a vendégek előtt a medencét. A megyei napilap cikke szerint idén várhatóan május elsején nyitják ki a termálfürdőt Szulokon.

A kis fürdőben egy termálvizes medence és a felújított sportmedence várja a vendégeket.

Szulok termálfürdőA település honlapján található információk szerint a termálfürdőbe egy felnőtt belépő 900 forintba, a nyugdíjas jegy pedig 700 forintba kerül, de a sátor, valamint a lakókocsi helyek bérleti díjai is egész barátiak.

Hol van Szulok?

A 640 lakosú község Somogy megye déli részén, Barcstól északkeletre körülbelül 14 kilométerre található. A horvát határ sincs messze – autóval nagyjából 14 perc – nem véletlen, hogy a szuloki kempingben sok olyan osztrák és német vendég száll meg, akik Horvátország felé menet tesznek itt egy pihenőt.

Itt megnézhet egy 2015-ben készült videót Szulokról. A termálfürdőt és a kempinget a 21. perctől mutatják: