• Amennyiben sikerrel járnak, akkor az új termálkútból láthatják el a strandfürdőt, de besegíthet a Barlangfürdő vízellátásába is.

  • A strandfürdő második üteméhez is szükség lenne az új kútra.

Hamarosan kútfúrás kezdődik a Miskolctapolcai Strandfürdő területén. Az egykori gyermekmedence helyét választották ki a fúrás helyszínéül. A kút körülbelül 800 méter mély lesz és a szakemberek várakozása szerint 40-50 Celsius-fokos vizet adhat.

A Miskolc Televízió tudósítása szerint a leendő termálkútnak három fontos funkciója is lenne. Egyrészt biztosítaná a 2015-ben felújítva átadott és wellness-részleggel bővített Miskolctapolcai Strandfürdő vízellátását. Emellett a kút vizére szükség lenne a strandfürdő második üteméhez is, aminek felépítéséhez 5 milliárd forint állami támogatást kapott Miskolc.

Mindezeken felül az új termálkút besegíthetne a Barlangfürdő vízellátásába is. Az ottani forrás vizének hőmérséklete ugyanis nem túl magas, várhatóan annál melegebb vizet fog adni a strandfürdőnél létesítendő új kút.

A munkálatokra összesen 100 nap áll rendelkezésre. A területet zajvédő fallal veszik körbe, ugyanis gyakorlatilag folyamatosan dolgoznak majd a kútfúró gépek.

A Miskolctapolcai Strandfürdő esetében említett második ütemről korábban ilyen látványterveket publikáltak:

Miskolctapolca új strandfürdő tervMiskolctapolca új strandfürdő