• Öt medencével és minősített gyógyvízzel várja vendégeit az Albertirsai Gyógyvizű Fürdő.

  • 2024-ben kicsivel tovább tart a szezonjuk, mint tavaly.

Budapest vonzáskörzetében több olyan szabadtéri medencés strandfürdő is található, ahol minősített gyógyvízzel töltött medence is üzemel. Ezek közé tartozik Albertirsa is, ahol 1986 óta működik egy termálstrand, amelynek a vizét 1990-ben hivatalosan is gyógyvízzé nyilvánították. Az albertirsai gyógyvíz jótékony hatással van a mozgásszervi megbetegedésekre és egyes nőgyógyászati problémákra, továbbá segíti a műtétek utáni felépülést.

A termálfürdő az önkormányzat tulajdonában van, de tavaly a megugró energiaárak miatt felmerült, hogy bérbe adják. Akadt is jelentkező, de végül nem jött össze az üzlet, így viszont szinte az utolsó pillanatban kellett megoldania a városnak, hogy megnyithassák a fürdőt. A bérbeadás lehetősége idén is felmerült, de ahogy még februárban írtuk, idejekorán eldöntötték, hogy az önkormányzat fogja 2024-ben is üzemeltetni az Albertirsai Gyógyvizű Fürdőt.

Tavaly június 9-én nyitott és szeptember 3-án zárt az ötmedencés fürdő. Idén kicsit korábban nyitnak és később zárnak: tegnap, május 31-én indul a szezon és szeptember 8-ig lesznek nyitva.

Ami a nyitvatartás terén kedvező fejleménynek számít a tavalyi évhez képest, hogy a hétfő már nem szünnap. Azaz a hét minden napján látogatható a fürdő 9 és 19 óra között, 7 és 9 óra között pedig reggeli úszásra is lehetőséget biztosítanak.

A fürdők többségéhez hasonlóan náluk is emelkedtek a belépők árai. Az emelkedés mértéke azonban visszafogott, jegytípustól függően körülbelül 10 százalékos, ami elmarad az elmúlt egy év inflációjától.

Konkrétan a felnőtt belépők ára 2450-ről 2700 forintra drágult. A diák és nyugdíjas belépők ára 1800-ról 2000 forintra, a 4-6 évesek belépőjének az ára pedig 1300-ról 1400 forintra változott. Továbbra is kedvező áron kínálnak családi belépőt, délutáni jegyet, illetve reggeli úszójegyet.

Gyógymedence az albertirsai termálfürdőben

Az éjszakai fürdőzésekről itt olvashat.