• Építészeti ötletpályázatot írtak ki a strandfürdő teljes körű felújítására.
  • A pályázat alapján nagyjából már körvonalazódik, hogy milyen lehet az átépítés után az 1932-ben megnyitott strandfürdő.

Az elmúlt időszakban a debreceni Aquaticum termálfürdő és a szálloda is jelentős fejlesztésen esett át. A strandfürdőre azonban már ráfér a felújítás és ezt nem mi mondjuk. Tavaly ősszel ugyanis a fürdő igazgatója panaszkodott a fürdő műszaki állapotára, mint mondta, lassan emiatt kezdenek elszokni a vendégek a nagyerdei strandfürdőből, ami szinte teljes újjáépítést igényelne, ez viszont nem olcsó mulatság.

Debrecen Aquaticum strandfürdőMost úgy tűnik, hogy elindult valami a fürdő felújítása kapcsán. Az Építészfórum.hu szúrta ki, hogy hétfőn építészeti ötletpályázatot írtak ki az Aquaticum strandfürdő fejlesztésére, és tényleg.

A tervpályázati dokumentációból nagyjából körvonalazódik, hogy milyen elképzelések vannak a strandfürdő jövőjével kapcsolatban. A felújítás/átépítés valóban nem filléres tétel, a kiírás szerint ugyanis 2,5 milliárd forintos beruházással lehet tervezni, amitől plusz-mínusz 20 százalékkal el is lehet térni.

Aquaticum fürdő DebrecenA kiírásban is szerepel, hogy a strandfürdő sajnos már mind építészetileg, mind fürdőtechnológiai szempontból elavult. Különösen az európai színvonalú szállodával, termálfürdővel és gyógyászati központtal szemben mutat nagy kontrasztot a strand állapota. Mint írják: “Emiatt az 1932-ben megnyitott Nagyerdei Strandfürdő fejlesztése elkerülhetetlenné vált.”

Néhány érdekesség a pályázati kiírásból:

– Növekedhet a strand területe: a telek szűkössége miatt egy természetvédelmi területtel bővítik a strandfürdőt. Ezen viszont épületek, medencék nem alakíthatók ki, hanem rekreációs, sport és játszótéri funkciót kaphatnak.

– A megújuló strandnak három célcsoport igényeit kell kiszolgálnia: 1. belföldi, egy vagy többgyermekes családok. 2. Középkorú és idősebb vendégek, akik elsősorban a gyógyvíz miatt keresik fel a fürdőt, de akár az aktívabb kikapcsolódási lehetőségek iránt is érdeklődnek. 3. A fürdőt önállóan felkereső fiatal korosztály (14 év felettiek).

– Bontás, megtartás: kevés olyan épület van a területen, aminek nem indokolt a bontása, a tervezőkre bízzák, hogy mit tartanak megmenthetőnek és mit nem.

– A medencék közül a versenymedence az, ami biztosan megtarthatónak tűnik, de ez is felújítást igényel. A szép környezetben fekvő medencének a neve ellenére nem kell versenycélokat kielégítenie, inkább szabadidős tevékenységet szolgálhat ki.

– A hullámmedence ugyan rossz állapotban van, viszont a hullámkeltés technológiája egyedülállóan jónak számít, ezért megfontolandó ennek a medencének a “megmentése”.

– A strandfürdő többi medencéjénél ésszerűbbnek tűnik a bontás.

– Mindenképpen meg kell tartani és fel kell újítani a Kacsás Szökőkutat. Az eozinmázas porcelánból készült Zsolnai kút ugyanis ipari műemlék. A szökőkutat központi helyen, a strandfürdő jelképeként kell elhelyezni.

– Az egyik termálkút felújítása is elkerülhetetlen, különösen a megnövekedő vízigény miatt.

– Többgenerációs vizes élménypark kialakítása a cél, ahol a különböző célcsoportoknak kínált medencék jól elkülönülnek egymástól. Legalább egy olyan vizes szolgáltatást szeretnének, ami “nagy durranást” jelent, azaz egyedivé teszi a debreceni vizes élményparkot, olyan szolgáltatást kínál, ami máshol nincs az országban. Ilyen lehetne például egy különleges ugrómedence, csúszdatorony, vizes kalandmedence, mesterségesen épített vizes kalandpálya.

– Új gyógyvizes medencéket alakítanának ki, amelyek egy nyugodtabb “csendes zónában” lennének.

– A tervezés során figyelembe kell venni a Nagyerdő építészeti hagyományait, azon belül is a közelmúltban megvalósult fejlesztéseket. Az új strandfürdő kialakításának igazodnia kell ezekhez.