• Akár a belépőárak duplázása is indokolt lett volna a fürdőüzemeltetéshez kapcsolódó költségek megugrása és a két évig tartó áremelési moratórium miatt.

  • Az elmúlt hetekben jellemzően 20-25 százalékkal emelkedtek a fürdőbelépők árai.

Május végén derült ki, hogy az önkormányzati tulajdonú fürdők már június elsejétől megemelhetik az áraikat (korábban úgy volt, hogy ezt csak júliustól tehetik meg). Az ezt megemlőző két évben ugyanis az önkormányzati áremelési moratórium ezeket a fürdőket, strandokat is érintette. A magántulajdonban lévő létesítményekre ez a szabály nem vonatkozott, emiatt emelték is az áraikat – némelyik csak ebben az évben már több alkalommal is. Ugyanakkor az önkormányzati fürdők befagyasztott árai valamelyest a privát fürdők áremeléseit is visszafogták, hiszen egy drasztikus emelés miatt versenyhátrányba kerülhettek volna.

“Az önkormányzati fürdők belépőjegyeinek ára zömében 20-25 százalékkal nőtt, ami nyilvánvalóan nem fedezi a teljes költségnövekedést, különösen nem azokban a fürdőkben, amelyek főként a helyi vendégforgalomból élnek” – nyilatkozta a VG-nek Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

A szakember elmondása szerint mindenhol mérlegelni kellett, hogy mit bír el a környékbeli lakosság, mert az üres fürdő a legdrágább. Így, noha akár duplájára is nőhettek volna az árak, erre végül nem nagyon volt példa.

A költségek azonban elszálltak, sokkolóan emelkedett a fürdők rezsiköltségének jókora részét kitevő áramár, néhol a korábbi ár ötszöröse szerepel az éves szerződésben. A fürdők nem számítanak kkv-nak, önkormányzati cégként nem fix áron kapják az energiát. Drasztikusan megdrágultak a vízkezeléshez használt vegyszerek is, van, amelyik 280 százalékkal, de mindegyiknek legalább megduplázódott az ára tavaly óta.

A nyersanyagok drágulásának és a forint gyengülésének még nincs vége, ráadásul a  személyzeti költségeket is számottevően megnöveli a garantált bérminimum magasabb béreket is felfelé toló emelése, a munkaerőhiány, továbbá a diákok és az alkalmi munkások megugrott bérigényei.

A fürdők egyelőre nem tapasztalták, hogy esett volna a forgalmuk a magasabb belépőjegyárak miatt, mert a kis fürdők mérsékelten emeltek, a nagyobb, a külföldi vendégekre is jobban építőknél pedig emelkedik a látogatók száma.

A fürdőszövetség főtitkára szerint a hazai fürdőbelépők ára még az áremeléseket követően is kedvezőnek mondható régiós szinten. A szomszédos országokban jellemző 30 eurós, azaz 12 ezer forintos árat még a legdrágább magyarországi fürdőben sem kérik el. A hazai strandok legfeljebb 2,5-4 ezer forintos, a budapesti történelmi gyógyfürdők újabban 7-8,5 ezer forintos felnőtt belépőket kínálnak.