• Az OTP-s kedvezményprogramban ugyan nem vesz részt sok fürdő és a visszatérítés mértéke sem túl magas, de azért érdemes tudni róla.

  • A kedvezmény nemcsak a fürdőbelépők esetében, hanem a bérletek vásárlásakor és a fürdős szolgáltatások igénybevétele esetén is jár.

Az OTP Bank kedvezményprogramját továbbra sem árasztották el a fürdők, pedig egy alapvetően jó megoldásról van szó. A bankkártyával és netbankos eléréssel rendelkező OTP-s ügyfelek számára ugyanis gyakorlatilag automatikusan jár valamekkora kedvezmény a megjelölt szolgáltatóknál. Benzinkút, drogéra és számos webáruház mellett jelen pillanatban négy termálfürdő is részt vesz a bank kedvezményprogramjában.

Közös pont, hogy 5 százalékos kedvezményt adnak az OTP-s kártyával történő fizetések után. Ezt a bank írja jóvá utólag az ügyfél számláján. Minden kifizetésre érvényes, tehát nemcsak jegy, hanem bérlet, vagy valamilyen szolgáltatás – például masszázs – esetén is jóváírják a kedvezményt.

Pillanatnyilag ezekben a fürdőkben érhető el az OTP-s kedvezmény:

– Szigetvári Gyógyfürdő és a szigetvári Hotel Kumilla – 2018. október 31-ig

– Hajdúnánási Gyógyfürdő – 2018. október 31-ig

– A ballószögi Aranykor Wellness és Termálfürdő – 2018. augusztus 31-ig

– Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő – 2018. október 31-ig

Azt fontos tudni, hogy a bank ügyfeleinek aktiválniuk kell a kedvezményt. Ehhez be kell lépniük az OTP netbankos felületére, majd kattintsanak a „vásárlási kedvezmények” menüre. Itt pedig meg kell keresni a fürdőket a listán, majd aktiválni a kedvezményt. Ennél mondjuk egyszerűbb megoldás kiválasztani az összes létező kedvezmény aktiválását. A fürdőben történő kártyás fizetés után a bank azonnal egy automatikus emailt küld a kapott visszatérítés összegéről.