• Egyelőre jó szezonja van Miskolc mindhárom fürdőjének, de sok múlik az időjáráson is.

  • A város fürdői közül a Barlangfürdő a legnépszerűbb.

A Miskolc Tv tegnapi hírműsorában a város termálfürdőiről közöltek egy tudósítást. Tegnap, még a hidegfront érkezte előtt telt ház volt mindhárom létesítményben, s hétvégén, amikor várhatóan visszatér a jó idő, szintén sok vendég várható.

A megyeszékhely fürdői közül a miskolctapolcai városrészben működő Barlangfürdő vonzotta a szezon eddigi részében a legtöbb, közel 200 ezer vendéget, ami kétezerrel több a 2015-ös év hasonló időszakánál. A tavaly átadott Miskolctapolcai Strandfürdő a nyáron eddig 40 ezer, a Selyemréti Strandfürdő pedig 145 ezer vendéget fogadott, utóbbi hasonló a fürdő tavaly ilyenkori forgalmához.

Miskolctapolca 2016 szezonBánrévi Kinga, a Selyemréti Strandfürdő vezetője a Miskolc Tv-nek elmondta, hogy a gyerekcsúszda, valamint az ülő- és dögönyöző medencéik a legnépszerűbbek. Hétvégenként kifejezetten megugrik a vendégszámuk, de jó időben hétköznap is sokan látogatnak a fürdőbe, s nem kizárólag miskolciak, hiszen a környező településekről, országokból is érkeznek vendégeik. A Selyemréti Strandfürdőben egyébként hat medence, hárompályás csúszda, továbbá sportpályák állnak a látogatók rendelkezésére.

A lenti videón a miskolci fürdőkről szóló rész 8:12-től kezdődik.

(a videót időközben törölték)