Az 50 szobás, négycsillagos, részben uniós forrásból épült demjéni szálloda a termálfürdő szomszédságában található, ami jövőre egy barlangfürdővel is bővül.

Új szálloda nyitotta meg kapuit a Demjéni Termálfürdő szomszédságában. A Hotel Cascade Resort & Spát a település termálfürdőjének tulajdonosa építtette, amihez uniós forrást is igénybe vettek. Utóbbi 267 millió forintot tett ki, a fennmaradó részt pedig állami támogatásból és önerőből fedezték. Az új hotelben több mint száz vendég szállásolható el az 50 szobában. A négycsillagos létesítményben négy teljesen akadálymentesített szoba áll a mozgássérült vendégek rendelkezésére.

A Hotel Cascade alkalmas kisebb konferenciák lebonyolításába, de saját Medical Wellness részleggel is rendelkezik, valamint a szállóból közvetlen átjárási lehetőség van a termálfürdőbe. A jövőben pedig terveznek egy második fejlesztési ütemet is a szállodánál, aminek révén további 38 szobával nőne a kapacitása.

A közvetve a szálloda vonzerejét növelheti egy másik, még folyamatban lévő beruházás is, aminek részeként a Demjéni Termál Völgyben egy barlangfürdőt alakítanak ki. Így a miskolctapolcai után ez lenne az országban a második ilyen jellegű létesítmény. A barlangfürdő építésére 500 millió forintnyi uniós forrást nyert a Demjéni Termálfürdő Kft.

A beruházások révén a Demjénben eltöltött vendégéjszakák száma öt év múlva már meghaladhatja a 100 ezer fő. Ez azt jelentené, hogy a tíz legnépszerűbb hazai termálfürdős település között lehetne Demjén. A barlangfürdő várhatóan 2013 végén nyithatja meg kapuit. A Hotel Cascade-ról ezen a linken találhatók bővebb információk.