• A termálfürdő minden nap 9 és 18 óra között látogatható.

  • Az igen kedvező jegyár a szaunák használatát is magában foglalja.

Nem verték nagydobra, de 2016 utolsó napjaiban megnyitották a vendégek előtt a Demjén Termáltó nevű új fürdőt. Ezt mi is csak onnan tudtuk meg, hogy egy olvasónk jelezte, már beengedik a látogatókat a fürdőbe. A létesítmény egyébként az Egri Korona Borházhoz tartozik, de külső vendégek is látogathatják.

A termáltó ugyan egész évben nyitva tart, de azt azért tudni kell, hogy alapvetően egy strandfürdő-jellegű létesítményről van szó, ezért a főszezont a nyári időszak jelenti majd számukra. Nyilván most még a csúszda, illetve a tengerpartot idéző strand nincs beüzemelve.

Ahogy a lenti fotón is látható, a tóba épített fürdőház egy ideiglenesen lefedett folyosón közelíthető meg. Azért persze a fázósabbaknak lehet, hogy nem a következő – fagyosnak ígérkező – napokban kellene ellátogatniuk az új fürdőbe.

Demjéni Termáltó fürdőházIdőközben frissítették a Demjén Termáltó weboldalát is. A belépőjegyek áraiban nincs újdonság, ahogy korábban megírtuk, a felnőtt belépőjegy 1690 forintba, a gyermek (4-12 éves korig) és a nyugdíjas (65 év felett) jegy pedig 1490 forintba kerül. Jó hír, hogy a belépő magában foglalja a wellness épületben található szaunák használatát is. A fürdő minden egyes nap 9 és 18 óra között várja a vendégeket.

Demjéni Termáltó