• Legutóbb 2012 nyarán záratta le az önkormányzat a fürdő melletti parkolót, de most megint előkerült a téma.

  • Eredetileg a focipálya miatt mérgesedett el a felek viszonya.

Egy régi konfliktus van kiújulóban Lipóton az Index mai cikke szerint. A lipóti önkormányzat ugyanis bezáratná a Lipóti Termálfürdő melletti parkolót, amennyiben nem kapnak érte évi 4,5 millió forint bérleti díjat. A fürdő ugyanakkor arra hivatkozva nem akar még külön a parkoló után is fizetni, hogy rendkívül magas összegű helyi adót is elvár tőlük az önkormányzat. Ennek az összege 2014-ben közel 10 millió forint, 2015-ben 40,6 millió forint volt, idén pedig már 60 millió forint helyi adót szedne be tőlük az önkormányzat, miközben az éves árbevételük 260 millió forint.

Amennyiben tényleg lezárják a parkolót, az nem lesz példa nélküli, hiszen 2012 nyarán ez egyszer már megtörtént. Ebből is látszik, hogy nem új keletű a felek közötti konfliktus. Még 2013-ban írtunk erről, s az előzmények alapján úgy tűnik, hogy eredetileg egy focipálya miatt mérgesedett el a felek közötti viszony.

Lipóti TermálfürdőTóth József Péter, lipóti polgármester és a fürdő vezetősége ugyanis korábban megállapodott arról, hogy a fürdő termálvizet biztosít a focipálya fűtéséhez. A polgármester azt szerette volna, ha önköltségen kapják a termálvizet, a fürdő viszont csak az első évben adta kedvezőbb áron.

Ekkor került elő a parkoló ügye is, amiben már négy évvel ezelőtt sem jutottak dűlőre. A Kisalföld napilap korábbi cikke szerint akkor 6 millió forint bérleti díjat kért a település, a fürdő viszont nem fizetett volna többet 3 millió forintnál. A polgármester a megyei napilapnak már akkor arról beszélt, hogy nem lát esélyt az elmérgesedett viszony javítására.