Megkezdődött a 470 millió forint támogatást nyert Fonyód-Csisztapuszta (Csisztafürdő) közötti, a Balatoni Bringakörhöz csatlakozó mintegy 10 kilométer hosszú bicikliút kiépítése.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a várhatóan jövőre elkészülő kerékpárút összeköti majd a Balatoni Bringakört a Buzsák-Somogyvár között tavasszal átadott bicikliúttal.

A beruházás első ütemeként a Fonyód és az M7-es autópálya közötti 2,8 kilométeres szakasz újulhat meg nettó 125,7 millió forintból, amelyben az út egy részét fél méterrel meg kell majd emelni – mondta a polgármester. Az építkezés miatt szeptembertől várhatóan november végéig teljesen lezárják az utat a forgalom elől. Kitért arra is, hogy a szakasz megvalósításának költsége két év alatt duplájára nőtt, így egészen biztos, hogy az önkormányzatnak többletforrást kell majd kérnie a teljes beruházás megvalósításához, nem lesz elég az évekkel ezelőtt elnyert támogatás.

A kerékpárút másik két szakaszának is megvan már az építési engedélye, zajlanak a közbeszerzések – mondta Hidvégi József. Az egyiken Fonyód belterületi részén, a bélatelepi kempingtől épül ki a bicikliút, – részben kijelöléssel, részben új út megépítésével – amely összeköti majd a csisztai utat a Balatoni Bringakörrel.

A másik, utolsó szakaszon az M7-es autópálya és a Csisztafürdő közötti útszakaszt fejlesztik, amelyhez szükség volt kisajátításokra is. Emiatt és a nyomvonalat érintő új vízvezeték rendszer-fejlesztés miatt is húzódott a megvalósítás.

A kerékpárút-fejlesztés során a Fonyód Fő útjától Csisztáig tartó 5 kilométeres szakasz 4 méter szélesen a legmagasabb kategóriájú mezőgazdasági útnak megfelelő aszfaltburkolatot kap, hiszen továbbra is biztosítani kell rajta a mezőgazdasági gépek közlekedését, és a gépjárműforgalmat – mondta a polgármester.

(MTI)

A gyógyvizéről ismert Csiszta Fürdőhöz kisvasúttal is kényelmesen el lehet jutni. Erről itt írtunk.