• Véget ért Zalakaros új városközpontjának kialakítása.

  • A mintegy 1,6 milliárd forintos beruházást az önkormányzat és a Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciuma valósította meg.

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere a Karos Korzónak elnevezett új gyógyhelyi központ bemutatásán beszélt arról, hogy a város történetének egyik legnagyobb fejlesztéséhez közel 275 millió forintos önrésszel járult hozzá az önkormányzat, a többit a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretéből nyerték el.

A beruházás a zalakarosi arborétumtól a termáltóig széles területet ölel át, sétányokat, új közösségi teret és fedett szabadtéri színpadot, elárusítóhelyeket hoztak létre, de mindez rekreációs és sportelemekkel is kiegészült. A polgármester jelezte, hogy a korábban futballpályának helyet adó területen kialakított új gyógyhelyi központ a turizmust és a kulturált kikapcsolódási lehetőséget egyaránt szolgálja.

A járványhelyzet a turizmusra jelentős hatással volt. A város komoly anyagi gondokkal küzd, mert az év első felében nem volt turisztikai bevétele, a második félévben pedig a megnövekedett vendégszám ellenére nem volt idegenforgalmi adóbevétele, miután ezt az idén sehol nem kellett megfizetni – ismertette a polgármester.

Zalakaros Karos Korzó

Tavaly a város megerősítette a pozícióját a magyarországi idegenforgalmi piacon, a belföldi vendégszámban a harmadik helyen szerepelt, különösen a kerékpáros turizmus fellendülése látványos az elmúlt tíz évben.

A polgármester az MTI kérdésére elmondta: míg 2019-ben még 762 ezer vendégéjszakát regisztráltak a városban, addig a már korlátozásokkal sújtott tavalyi évben 497 ezret, az idén pedig – a júliussal induló szezontól – mostanáig 415 ezret.

Ódor László, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője a gyógyhelyi központ fejlesztésének részleteiről elmondta: elsősorban a turisztikai szezon meghosszabbítását célozták meg a vonzó városkép kialakításával és a nagy létszámú rendezvények megtartására alkalmas helyszínnel. A fedett szabadtéri színpad mellett álló fogadóépületben közel háromszáz fős belső előadótermet alakítottak ki, a külső területen pedig a helyi vállalkozásoknak biztosítottak egységes arculatú elárusítóhelyeket.

Gyógy- és egészségparkot, továbbá 400 méteres rekortán futópályát alakítottak ki, a régi díszteret is korszerűsítették. Új játszóházat, szökőkutat, fitneszparkot, napozóterületet hoztak létre, elektromos kerékpárokat is tölthetnek az ide érkezők, tavasszal pedig kávézó is nyílik az új fogadóépületben.

(MTI)