Augusztus 20. alkalmából állami elismerésben részesült a kehidakustányi termálfürdő tulajdonosa. Horváth Tihamér a „Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal” díjat kapott. Az érdemrendet a miniszterelnök előterjesztése alapján a köztársasági elnök adományozza.

A 60 éves Horváth Tihamér a Kehida Termál Kft. és a Horváth-Ép Kft. tulajdonosaként kapta az elismerést. A két cég közül az utóbbit hozta létre korábban, még 1990-ben – mindkettőben testvére, Horváth Sebestyén a tulajdonostársa. Az építőipari cég kapcsán került kapcsolatba Kehidakustánnyal, ahol a 2000-es évek elején vette át a termálfürdő üzemeltetését. A fürdő mellett egy négycsillagos szállodát és apartmanházakat is üzemeltetnek. A kehidakustányi termálfürdő történetéről bővebben itt olvashat.

A Horváth testvérek cégei közül üzleti szempontból még mindig az elsősorban közműépítéssel foglalkozó Horváth-Ép Kft. az eredményesebb. Utóbbi a tavalyi évben 1,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 31 milliós nyereséget ért el. A gyógyfürdőt üzemeltető cég 2011-ben 873 millió forgalom mellett 14 milliós eredményt tudott felmutatni.

Horváth Tihamérnak nem ez az első állami kitüntetése. 2010-ben Pro Turismo elismerésben részesült, amivel a turisztikai területén kiemelkedő eredményeket elért szakembereket díjazzák.

Horváth Tihamér a kehidai fürdőben (fotó: Nol)