• A 14 év alattiak számára – fő szabály szerint – tilos a gyógyvizes medencék használata.

  • Mit mond pontosan a rendelet és mi jelent kivételt?

A tilalomra figyelmeztető táblák ellenére olykor előfordul, hogy a fürdőkben konfliktus alakul ki az úszómesterek és a szülők között a gyerekek gyógyvizes medencében való tartózkodása miatt. Régebben talán ezt kevésbé vették szigorúan, illetve manapság is lehetnek olyan fürdők, ahol erre annyira nem figyelnek, emiatt tulajdonképpen érthető, hogy ez felmerül a szülők részéről dilemmaként.

Ennek kapcsán fontos tudni, hogy a gyerekekre, egészen pontosan a 14 év alattiakra vonatkozó szabályt nem az egyes fürdők találták ki, hanem ezt a kérdéskört a közfürdők létesítéséről és üzemeltetéséről szóló rendelet pontosan szabályozza. A 14 év alattiakra két ponton tér ki a rendelet.

A gyógymedencék használatáról ezt írják: „a 14 év alatti gyermekek a gyógymedencét (…) csak orvosi rendelvényre vehetik igénybe, az igénybevétel céljától függetlenül.” Azaz akár 14 év alattiak is használhatják a gyógymedencét, de csak abban az esetben, ha rendelkezésre áll erről egy konkrét szakorvosi javaslat. Egyes szülők ilyenkor azt mondják, hogy a kisgyereküket saját felelősségre viszik be magukkal a gyógyvízbe, de ilyen lehetőséget nem tartalmaz a rendelet.

A tilalmat egyébként azzal magyarázzák, hogy nem tudni, a felszívódó ásványi anyagok, illetve a maga a hőhatás mennyire hat másként a gyermekek szervezetére, mint egy felnőttére. Elképzelhető, hogy semennyire, de nyilvánvalóan ezt senki nem fogja elkezdeni rajtuk tesztelgetni. Magyarán ez amolyan „jobb a békesség”- szerű szabályozás.

A közfürdők működését szabályozó rendelet egyébként még egy ponton tér ki a gyerekekre, de nem a gyógyvizes medencék kapcsán, hanem általánosságban: „6 éven aluli, továbbá úszni nem tudó 14 éven aluli gyermek csak felnőtt felügyelete mellett veheti igénybe a fürdőmedencéket”. Ezt talán még inkább fontos lenne betartani…

termálmedence a nagykállói Nap Strandon

 

Itt olvashat arról a megyéről, ahol lényegében mindegyik gyógyvizes fürdő megfizethető jegyárakat kínál.