• A korábbi évhez képest 2023-ban 8-10 százalékkal nőtt a Tófürdőbe látogató vendégek száma.

  • Idén jelentős fejlesztések kezdődnek a fürdőben.

Közel 700 ezer vendége volt 2023-ban a Hévízi Tófürdőnek. Ez azt jelenti 8-10 százalékkal magasabb vendégszámot értek el, mint 2022-ben – adta hírül a Hévízi Televízió. A lejjebb görgetve megtekinthető tudósításukból kiderül, hogy az elmúlt esztendőben a hazai turisták mellett leginkább német, osztrák, cseh és szlovák vendégek keresték fel a gyógyfürdőt.

A tavalyi év sikerei közé tartozik, hogy a Tófürdőt is működtető Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő „Családbarát munkahely” védjegyet nyert, valamint megkapta az „Energiatudatos kórház” tanúsítványt is. Dr. Holléné dr. Mándó Zsuzsanna főigazgató a terveik kapcsán elmondta, hogy szeretnék a hévízi tradicionális gyógykúrát nemzetközi szinten is ismertté tenni.

2024-ben komoly fejlesztések indulnak a Tófürdőben. A fürdőépületek visszakapják egykori megjelenésüket, ami azt jelenti, hogy visszaépítik az eredeti, hagymakupolás tetőszerkezetet. Ezen felül a fürdő 21. századi műszaki tartalommal születik újjá. Ahogy korábban írtuk, mindezt egy jelentős állami támogatás teszi lehetővé, s ezzel párhuzamosan a Hévízi Tófürdő üzemeltetése a kórháztól egy – állami tulajdonú – társasághoz fog átkerülni.


Itt olvashat egy Balatonhoz közeli gyógyfürdőről, ahol 2022 óta nem emelkedtek a belépőjegyek árai.