-
A legnagyobb hazai fürdőkomplexum strandja egy színvonalas wellness fürdőrésszel bővül.
-
A több mint hárommilliárd forint értékű beruházás jövő nyárra fejeződik be.
Régóta várt fejlesztés kezdődött el a hajdúszoboszlói Hungarospában. Első alkalommal 2016-ban mutatta be a fürdő vezetősége a strandi terület fejlesztésével kapcsolatos terveit. Ez alapján a Csónakázó-tó északi partjánál egy exkluzív, többmedencés fürdőrész kialakítását határozták el.
Két évvel ezelőtt derült ki, hogy a fürdőfejlesztéshez állami támogatást is kaphat a Hungarospa Zrt. Az elmúlt években elvégezték a beruházáshoz kapcsolódó előkészítési munkákat, így a miután a közelmúltban megérkezett a támogatási okirat a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től, kezdetét is veheti az építkezés.
Czeglédi Gyula, a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója július elsején írta alá a „Strandfürdő minőségi kínálatbővítése, új egyedi élményövezet kialakításával” című projekt kivitelezési és műszaki ellenőrzési szerződését. A Hungarospa Prémium Zóna nevet viselő fürdőegység felépítése mintegy 3,2 milliárd forintba kerül, amihez 1,5 milliárd forint állami forrást biztosítanak.
Ez egy színvonalas wellness fürdőt foglal majd magában, ahol különböző magasságokban lévő vízfelületek lesznek, vízeséssel, sziklákkal. Összesen 5 medence áll majd a fürdőzők rendelkezésére, amelyek teljes vízfelülete meghaladja a 2500 négyzetmétert. A Hungarospa Prémium Zóna egyszerre ezer fő befogadására lesz alkalmas.
A projekt befejezésének határideje 2020. június 30., azaz a jövő nyári strandszezonban már birtokba is vehetik a vendégek az újdonságot. Mint a Hungarospától megtudtuk, a beruházás kezdete a működésüket csak annyiban érinti, hogy a Lovas utcai strandbejárat nem működik. A strandolókat a fejlesztés nem zavarja, hiszen olyan területen zajlik, amit a vendégek nem használnak.