• Felújítják a Virágfürdő élményfürdő részlegéhez tartozó szabadtéri medencéket.

  • A következő szombaton éjszakai fürdőzést rendeznek a kaposvári fürdőben.

Ezen a héten kezdetét vette a kaposvári Virágfürdőn belül két medence felújítása. Ez az élményfürdő részleghez kapcsolódó kinti termálmedencét és pezsgőmedencét érinti. A medencék felújítása várhatóan jövő év tavaszán fejeződik be. A fedett élményfürdő többi medencéje természetesen ebben az időszakban is a vendégek rendelkezésére áll.

Az élményfürdő kapcsán érdemes azt is tudni, hogy november elején átálltak a téli nyitvatartásra. Ez azt jelenti, hogy hétköznapokon 15 és 20 óra között tart nyitva az élményfürdő. Viszont szombaton, vasárnap és ünnepnapokon továbbra is reggel 8-tól este 8-ig várják a vendégeket. Ez a fürdő többi egységét nem érinti, így például a gyógyfürdő a hét minden egyes napján 8-tól 20 óráig üzemel.

Érdemes azt is tudni, hogy a következő szombaton, azaz november 13-án éjszakai fürdőzést rendeznek a Virágfürdőben. A 20:30-tól kezdődő programra zenével, táncbemutatóval és esti szaunaszeánszokkal készül a fürdő, ami ezen a napon éjjel 1-ig lesz nyitva.

Hamarosan egy jelentősebb fejlesztés is megvalósul a fürdőhöz kapcsolódóan, hiszen a Virágfürdő szomszédságában egy vadonatúj, 120 szobás, négycsillagos szálloda épül. A hotelhez saját wellness részleg is kapcsolódik majd, de közvetlen átjárást is biztosítani fognak a fürdő és a szálloda között. A Hunguest Hotel által üzemeltetett szálloda révén jelentősen nőhet a Virágfürdő éves vendégforgalma.

Itt láthatnak egy látványtervet a leendő szállodáról:

Virágfürdő szálloda látványterv