• A szálloda építésével párhuzamosan a termálfürdőt is bővítik.

  • A hotelt és az új fürdőépületet a tervek szerint egyszerre fogják átadni.

Várhatóan májusban nyitja meg a kapuit a Lenti Termálfürdő melletti új, 94 szobás, négycsillagos szálloda. A Turizmus Online híre szerint tavaly decemberben már a szálloda vezetőjét is kinevezték: a hotel szakmai irányítását Christian Avanzini felügyeli. A szakember korábban négy- és ötcsillagos osztrák szállodákban dolgozott igazgatóként.

Az építkezés alakulásáról legutóbb egy hónappal ezelőtt számolt be a Lenti Televízió. Ebben Kutfej Attila, a termálfürdőt és a szállodást is működtető Lenti Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a szálloda belső tereinél is már az építkezés végső fázisánál tartanak. Január utolsó napjaiban már a fűtés- és a klímatechnikai szereléseket végezték, de sok szobában már a szőnyegeket is lerakták.

A hárommilliárd forintos beruházás része a termálfürdő bővítése is. Utóbbinál van némi lemaradás a szállodához képest, viszont az új fürdőépületnél a belső szerelések nem fognak annyi időt igénybe venni, mint a hotelnél. Azaz a fürdő esetében beérhetik a szállodai építkezést, így egyszerre nyithat meg a két létesítmény.

Fotók az épülő szállodáról:

Lenti termálhotelLenti termálhotel

Fotók: Thermal Hotel Balance