-
Újabb fürdőnyitásokat jelentettek be; jól indult a Tölgyes Strandfürdő szezonja; vonzó árengedmény a Hajdúságban; olcsóbb fürdőbelépők Gyulán; a hagyományos kínai orvoslás és a gyógyfürdőzés kapcsolata; berekböszörményi tervek a termálvízzel.
-
Itt a heti termálfürdős hírösszefoglalónk, hogy ne maradjon le semmilyen fontos információról.
Országszerte több fürdőben is már a strandszezont készítik elő. Így van ez a Balatonhoz közeli Tapolcán, ahol gyereknapra tervezik a nyitást és újdonsággal is készülnek a strandidényre. Erről bővebben itt olvashat.
A Ceglédi Gyógyfürdő strandmedencéit a pünkösdi hétvégén fogják megnyitni. Érdemes lesz felkeresni a fürdőt, hiszen számos közkedvelt medencével bővül a kínálatuk. Ráadásul egy héttel később az Aqua Centrumot is megnyitják.
Nincs már messze a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn található szezonális fürdők nyitása sem. A Tófürdőt már jövő héten megnyitják, a Parkfürdő első medencéit is birtokba vehetik a vendégek még májusban. Erről bővebben itt írtunk.
A Tamási Termálfürdőben június elején várható az újranyitás, ugyanis a héten bezárták az amúgy egész évben üzemelő létesítményt. Ennek oka a fedett fürdő közelgő felújítása. Egyébként emiatt a szezonális kínálatuk is részben más lesz, mint a korábbi nyáron.
A jászapáti Tölgyes Strandfürdőben május elsején startolt a szezon. A nyitó hétvégéjük jól sikerült. Nemcsak a helyben és a környéken élők látogatják a termálstrandot, jó néhányan az ország távolabbi vidékeiről is visszatérő vendégei a fürdőnek. Itt elolvashatja, hogy miért szeretik ezt a termálfürdőt.
Jászapátihoz hasonlóan Kabán is május első napján indult a strandidény. Érdemes tudni, hogy ebben a hónapban – hétfőtől csütörtökig – jelentős kedvezményt kínálnak a vendégeknek. Ennek mértékéről itt talál információkat.
A Gyulai Várfürdőben jelentős fejlesztések zajlanak. A héten kezdődött a lovardai rész felújítása, emiatt az ottani gyógymedencéket nélkülözni kénytelenek a vendégek. A kényelmetlenséget árengedménnyel kompenzálta a fürdő.
A hagyományos kínai orvoslásban vajon lehet szerepe a termálvizes, gyógyvizes fürdőzésnek? Más logika alapján gondolkodnak erről, mint a nyugati balneológia, de a válasz az, hogy igen. Itt talál erről néhány érdekességet.
Berekböszörménynek régen volt termálvize és állítólag gyógyhatással rendelkezett. Nem hagyja nyugodni a helyieket ez a kérdés, ezért a régi termálkút felújításában vagy új kút fúrásában gondolkodnak.