• Gyereknapra tervezik a Tapolcai Termálstrand idei nyitását.

  • A tavaly rekordévet záró fürdőben néhány fejlesztést is megvalósítottak a szezon előtt.

A Balatonhoz közeli Tapolcán – egy felújítást követően – 2016-ban nyitották újra a termálvizes strandfürdőt. A létesítmény a három nyári hónapban üzemel, bár például tavaly a jó időnek köszönhetően ráhúztak egy hetet a szezonra.

Akár a tónál nyaralóknak is érdemes felkeresni a fürdőt, ahol csúszdamedence, meleg vizes ülőmedence, úszómedence jacuzzis és sodrófolyós résszel, valamint pancsoló- és gyermekmedence található. Még a forgalmasabb napokon sem szokott zavaró zsúfoltság lenni a strandon.

Tavaly jó évük volt, ahogy 2024 szeptemberében írtuk, 40 ezer vendéget regisztráltak és az árbevételük meghaladta az 50 millió forintot. Mindkettő rekordnak számított. Tapolcán 38 Celsius-fokos termálvíz tör fel, aminek a hozama megfelelő, viszont a forgatás során sokat veszít a hőfokából, ezért melegíteni kell a vizet, hogy kellemes legyen a medencék hőfoka.

A Tapolcai Média videójában Dobó Zoltán, a város polgármestere beszélt arról, hogy már javában zajlik a strandfürdő felkészítése a szezonra. Elkezdték a medencék hibáinak kijavítását, a fürdőépület felújítására közel 30 millió forintot költöttek. A leglátványosabb újdonság pedig az, hogy kicserélték a jacuzzihoz vezető fahidat. A terv az, hogy a május végi gyereknapra megnyithasson a fürdő.

Tapolcai Termálstrand

Itt megnézhetik az említett videót:


Egy Budapesthez közeli fürdőben június 7-én nyitják meg a strandi medencéket. Itt olvashat róluk bővebben.