-
A nyári tanítási szünet kezdetekor zárták be ideiglenesen a Zalaegerszegi Termálfürdőt.
-
Szeptember elején újranyitja kapuit a fedett medencékkel rendelkező fürdő.
A Zalaegerszegi Termálfürdő június 17. óta tart zárva. Akkor azt ígérték, hogy az üzemszünet csak a nyári időszakot érinti és szeptemberben újranyitnak. Ez így is lesz, ugyanis szeptember 5-én, kedden 12 órától újra várják a fürdőzőket. Aznap a termálfürdő 19 óráig lesz nyitva.
A fürdőben három élménymedence, kettő termálvizes ülőmedence, valamint két gyermekmedence jelenti a választékot. Továbbá finn szauna is a vendégek rendelkezésére áll.
A magántulajdonban lévő termálfürdő nyár elejei bezárását nem indokolták, de ez egybeesett az önkormányzati tulajdonú szabadtéri strandok nyitásával. Elképzelhető, hogy a jelentős szabadtéri kínálat mellett nem látták rentábilisnak a fedett fürdő nyári üzemeltetését.
Az említett szabadtéri fürdők egyébként erre az évre már befejezték a működésüket. Az Aquacity vízicsúszda és élménypark, illetve az önkormányzat kezelésébe idén visszakerült Gébárti Tóstrand múlt vasárnap volt utoljára nyitva. A tanuszodához kapcsolódó városi strand pedig most hétfőn fogadott idén utoljára fürdőzőket.
További fürdős híreket, információkat olvashat ide kattintva.