• Rengeteg vendég volt tavaly a siófoki élményfürdőben.

  • A kedvezőtlen nyári időjárásból és az Erzsébet-programból is profitált a fürdő.

  • Építenének egy kültéri családi medencét.

170 ezer vendég fordult meg az elmúlt évben a Siófokon található Galerius Fürdőben, ami 20 százalékos növekedést jelent – adta hírül a Siófok.hu. Balogh Renáta fürdőigazgató szerint a javuló eredmény több tényezőnek köszönhető. Ezek közé tartozik, hogy a fürdő profitált a nem túl kedvező nyári időjárásból, hiszen esős időben a Balatonnál üdülőknek logikus választásnak számít a fedett fürdő meglátogatása. Ezt tavaly olyannyira sokan gondolták így, hogy a főszezonban többször is telt ház volt, és csak sorbanállás után lehetett bejutni a Galeriusba. A júliusi forgalmuk ennek is köszönhetően a korábbi évinek a duplája volt.

 

Galerius SiófokIdén fejleszteni fogják a fürdőt, ugyanis egy kültéri koktélteraszt alakítanak ki. Ezen felül tervezik egy kültéri családi medence építését is, ennek megvalósításához azonban még pályázati forrást kell szerezniük.