• A következő években megújulhat Hévíz központi része és már biztos, hogy komoly forráshoz jut az üdülőhely közelében található repülőtér.

  • Hévíz polgármestere beszélt a fejlesztésekről.

A Hévízi Televízió a település polgármesterével, Papp Gáborral készített egy beszélgetést. Ennek az apropóját a 2014-2020-as uniós és állami finanszírozású fejlesztési ciklus, azon belül is a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetnek juttatandó 312,5 milliárd forintos forrás adta. Miután Hévíz is része az üdülőkörzetnek, ezért jelentős támogatásban részesülhet a város. Sőt, a program kiírásában bizonyos fejlesztések terén külön is említik Hévízt, illetve a környékét.

Az egyik ilyen az „Egészséges Balaton” projekten belül a „Hévízi-tó tóvédelmi programjának a megvalósítása”, amire 1,5 milliárd forintos támogatást fog kapni a város. A másik a Hévíz-Balaton Airport és a közeli iparterületek fejlesztése, amire 5 milliárd forintos fejlesztési keret áll rendelkezésre. A polgármester ennek kapcsán megemlítette, hogy a repülőtér bővítése nem csak Hévíz, hanem egész Zala megye fejlődése szempontjából fontos. (Valószínűleg arra a furcsa helyzetre utalhatott Papp Gábor, hogy a repülőtér működtetésének terhét ennek ellenére jelenleg egyedül Hévíz viseli).

A gyógyhely fejlesztési pályázat részeként – a Balaton Kiemelt Üdülőkörzeten belül – 2,5 milliárd forint használható fel. Erre a régióban lévő négy gyógyhely – Balatonfüred, Hévíz, Tapolca, Zalakaros – pályázhat. A polgármester elmondása szerint ők egy nagyjából 1-1,2 milliárd forintos pályázattal készülnek, amiből a jelenlegi autóbusz pályaudvar helyén alakítanának ki új turisztikai attrakciókat, így teljesen megújulna a városközpont.

Hévízi-tóEgy további forrásból is pénzhez juthat Hévíz, ugyanis a fejlesztési programon belül egymilliárd forintra pályázhatnak a Balaton-felvidéki világörökség-várományos helyszínek. Márpedig Hévíz is szeretné megszerezni ezt a címet, olyannyira, hogy már készül egy ezzel kapcsolatos tanulmány.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:


Korábban írtunk arról, hogy milyen komoly monitoringrendszerrel figyelik a Hévízi-tó állapotát. A közelmúltban a Reumakórház és a Hévízi-tó Alapítvány szervezett egy konferenciát azoknak a vállalkozóknak, akik közvetlenül használják a vízbázis, illetve közvetve – a turizmus révén – érintettek a tó állapotában. A konferencián elhangzott, hogy az elmúlt években emelkedett a gyógytó vízhozama. Ugyanakkor a tó hőmérséklete 1995 és 2008 között 3 Celsius-fokkal csökkent, azóta pedig stagnál, illetve szerencsére újabban már enyhe emelkedést mutat.