• Több ütemben épült fel a ma ismert Kehida Termál.

  • Egy rövid, 2001-ben készült felvételen látszik, hogy milyen volt a még csak félig elkészült fürdő és szálloda.

A Nemzeti Audiovizuális Archívumban fellelhető egy 2001. augusztus 4-i híradófelvétel Kehidakustányról, azon belül is a termálfürdőről és akkor átadott négycsillagos hotelről. A sajnos nem túl hosszú felvétel érdekessége, hogy akkor még nem volt teljesen kész a jelenlegi fürdőkomplexum, azt ugyanis csak 2003-ban adták át.

A videó elején látszik is, hogy a főbejárattól balra eső rész – a mai élményfürdő – akkor még egyáltalán nem létezett. Valamint akkortájt a kültéri fürdőrészleg is kezdetlegesebb képet mutatott.

A bejárati épület 2001-ben:

Kehidakustányi fürdő 2001-benÉs manapság:

Kehida TermálA kültéri részleg 2001-ben:

Kehidakustányi fürdő 2001-ben

Kehida termálfürdő 2001-benA Hévíztől 15 kilométerre lévő Kehidakustány kis termálfürdőjét a 90-es években már a bezárás fenyegette. Az önkormányzat ekkor két építési vállalkozónak, Horváth Tihamérnak és Horváth Sebestyénnek adta bérbe a fürdő területét. A vállalkozók több év alatt modernizálták a fürdőt, valamint szállodát, apartmanokat is építettek mellé.

Itt megtekintheti a korabeli felvételt.