• Újracsempézik az egyik medencének az alját és indulhat is a strandszezon Hatvanban.

  • Kiderült, hogy miért kell a nyitással minden évben megvárni a tanítási szünet kezdetét.

A Heves megyei Hatvanban – stílszerűen – a hatvanas években találtak termálvizet, s erre alapozva 1974-ben nyitotta meg a kapuit a strandfürdő. A létesítmény kifejezetten csak a nyári strandszezonban üzemel, azaz a gyakorlatban az iskolai tanítási időszak alatt. Így lesz ez idén is, ugyanis június 16-tól látogatható a fürdő.

A létesítményben legutóbb két évvel ezelőtt valósult meg egy jelentősebb beruházás, amikor 53 millió forintból egy új gyermekmedencét építettek, amit árnyékolókkal és élményelemekkel is felszereltek. A Hatvani Tv tudósítása szerint az idei nyitásig befejezik a szokásos karbantartási munkálatokat, ezek közé tartozik, hogy az „ötszög medence” alsó részét újracsempézik, az öltözőben pedig új mosdót és zuhanyzót alakítanak ki.

Török Éva, a fürdő csoportvezetője elmondta azt is, hogy június közepénél korábban a jó idő ellenére sem tudják megnyitni a termálstrandot. Ennek oka az, hogy a városi uszoda munkatársi gárdája működteti a strandfürdőt, ami miatt csak a tanítási időszak vége után tudják a szabadtéri fürdőt kinyitni. Jó hír viszont, hogy idén több vendéglátóegység üzemel a fürdőben, ennek köszönhetően – közkívánatra – már lángost is lehet majd kapni.

Itt nézheti meg a Hatvani Tv videóját:


A lenti fotókat még tavaly és tavalyelőtt kaptuk H. Szabó Sándortól, aki 2017 decemberében hunyt el. Nem csoda, hogy az ismert fotós kedvelte és szívesen népszerűsítette a fürdőt, hiszen maga is hatvani volt, a nevében lévő H betűvel is erre utalt…

Hatvani strandHatvani strandfürdő KING