• Rájár a rúd a termálfürdők szivattyúira, két helyen is tönkrementek a készülékek.

  • Zalaegerszegen emiatt hűvös a medencék vize, Kalocsán csak a hidegebb időben jelenthet ez problémát.

A Zalaegerszegi Termálfürdő  weboldalán és Facebook oldalán egy ideje már szerepel, hogy a medencéik vizének hőmérséklete hűvösebb a megszokottnál. Miután már augusztus vége óta ez a helyzet, ezért a Zaol megyei hírportál az olvasóiktól érkező panaszok miatt utánajárt, hogy mi jelenti a problémát.

A cikkükből kiderül, hogy augusztus 24-én egy vihar után leállt a termálkútjuk szivattyúja – valószínűleg villámcsapás érte – és a megrendelt cserekészülékkel sem tudták újra beüzemelni a kutat. Ezért egy másik szivattyúval próbálkoznak és amennyiben sikerrel járnak, akkor szeptember 15-re, azaz most hétvégére rendeződhet a fürdő vízellátása.

Jelenleg melegítik a vizet, de az ülőmedencékbe még így is csak 28-30 Celsius-fokos, az élménymedencékbe 24 Celsius-fokos víz kerül.

Kalocsán most ért véget a gyógyfürdő és az uszoda őszi karbantartása. Szigeti Attila, a fürdő vezetője a helyi televíziónak többek között azt is elmondta, hogy náluk is problémák adódtak az egyik szivattyúval. Szerencsére ez Kalocsán nem jelent olyan napi szintű problémát, mint Zalaegerszegen. Jelenleg pusztán arról van szó, hogy enélkül nem tudnak 35 Celsius-foknál melegebb vizet biztosítani a termálmedencében. Ez akkor okozhat problémát, ha majd éjszakánként jobban lehűl a külső hőmérséklet.

A fürdő vezetője azt még nem tudta megmondani, mikorra oldódhat meg a probléma, ugyanis garanciális javítás keretében a kivitelezőnek kell megjavítania a készüléket.