• A fürdőbelépő mellett akár a gyógykezelések ára, vagy a szállásdíj is fizethető a Hungarospa ajándékutalványával.

  • Karácsonyra programokkal is készül a fürdő.

Nem mindig egyszerű kitalálni, hogy az ember mit ajándékozzon karácsonyra a rokonainak, ismerőseinek, esetleg kollégáinak, vagy üzleti partnereinek. Amennyiben tudjuk, hogy az illető szereti a fürdőket és azon belül is a hajdúszoboszlói Hungarospát, akkor van egy jó tippünk: lepjük meg a fürdőbe szóló ajándékutalvánnyal.

Ez egyébként nem kizárólag karácsonyra, hanem más alkalmakra is jó ötlet lehet, hiszen a Hungarospa ajándékutalványa egész évben megvásárolható. Erről annyit érdemes tudni, hogy kétfajta címletben – 5000 és 10 ezer forint – vásárolhatunk belőle, s az utalványok a kiadás dátumától számítva egy évig érvényesek.

A Hungarospa utalványával fizethetők a fürdőbelépők, legyen szó a gyógyfürdőről, az Aqua-Palace élményfürdőről, az Árpád uszodáról, vagy a szezonban az aquaparkról. Jó tudni, hogy ezek mellett akár a gyógykezeléseknél is felhasználható. Sőt, még a társadalombiztosítás (új nevén NEAK, régi nevén OEP) által támogatott kezelések önrésze is fizethető az utalvánnyal.

Az ajándékutalvány a Hajdúszoboszlótól távolabb élők számára is praktikus ajándék, ugyanis a Hungarospa által üzemeltetett szállodában és kempingben is lehet vele fizetni.

Az utalvány megvásárlásával kapcsolatos minden további információt megtalálhat ide kattintva.

Aqua-Palace élményfürdőAmennyiben valaki karácsonyra kap ilyen ajándékutalványt, akkor akár már december 25-én és 26-án is felhasználhatja, ugyanis ezekre a napokra programokkal is készül a Hungarospa. A karácsony mindkét napján 16 órától szaunaszeánszokkal várják a vendégeket az Aqua-Palace élményfürdő szaunavilágában. December 25-én pedig „Karácsonyi Hóparty” néven zenés esti fürdőzést tartanak 20 és 22 óra között az élményfürdőben.

Karácsony a szállodában?
Nem csoda, hogy karácsonyra is programokkal készül a fürdő, ugyanis egyre többen töltik valamelyik üdülőhelyen az ünnepet. Hajdúszoboszlón is tapasztalják, hogy évről évre egyre több turista karácsonyozik a településen. „A Hungarospa Thermal Hotelben a tipikus karácsonyi vendégkört az egyedülállók mellett egyre inkább a kisgyerekes családok alkotják” – tudtuk meg Kállai Zsuzsától, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. marketing és értékesítési vezetőjéről.

Ugyanakkor a megnövekedett karácsonyi vendégszám nem azt jelenti, hogy zsúfoltságra kellene számítani. A Hungarospához tartozó szállodában például 75 százalék körül szokott alakulni a karácsonyi kihasználtságuk.

Hajdúszoboszló Aqua-Palace Pávai medenceA Thermal Hotel egy karácsonyi csomagajánlatot is összeállított azok számára, akik az ünnep ideje alatt látogatnának el hozzájuk. Erről minden információt megtalál ide kattintva.