• Május másodikán mintát vettek a vízből és kiderült, hogy kiváló, jó, tűrhető, vagy kifogásolt kategóriába esik-e a minősége.

  • Ugyanaz lett az eredmény, mint a korábbi években.

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet munkatársai minden évben április végén, vagy május eleje táján szoktál elkezdeni a természetes fürdőhelyek vízminőségének ellenőrzését. Ilyenkor a balatoni és folyóparti strandok mellett Hévíz termálvizű tavát is vizsgálják, de több hétig tart, mire az összes fürdőhely sorra kerül.

Ahogy a korábbi esztendőkben, úgy idén is az elsők között vettek mintát a Hévízi-tóból. A szakemberek május 2-án keresték fel a Tófürdőt és – ahogy várható volt – kiválóra értékelték a vízminőséget.

A „kiváló” egyébként a legjobb minősítésnek számít a négytagú – kiváló, jó, tűrhető, kifogásolt – skálán. A remek vízminőség persze nem meglepő, hiszen a gyógytavat tápláló források másodpercenkénti vízhozama 400 liter körül alakul. Ennek révén a tó teljes vízmennyisége hetente kétszer teljesen kicserélődik.

A tavat egyébként egy hideg és egy meleg vizű forrás táplálja. A vízhozam 90 százalékát adó meleg forrás 41 Celsius-fok körüli hőmérsékleten, a hideg forrás 26 Celsius-fokosan tör fel.

Egy átlagos nyári napon így lesz a tó felszínközeli hőmérséklete kellemes, 33-35 Celsius-fokos.
Hévíz TófürdőA gyógytó 4,6 hektár, a körülötte lévő véderdő pedig 50 hektár kiterjedésű. A szemléletesség kedvéért ezt átszámoltuk focipályára is: a tó akkora, mintha 6 és fél futballpályát tennénk egymás mellé, amit körülvesz 70 focipályányi erdő.

A Hévízi-tó környezetében ipari, vagy mezőgazdasági szennyező források nincsenek. Nyilván szennyvíz sem kerül a tóba, a hévízi csatornarendszeren ezeket a vizeket a keszthelyi szennyvíztisztítóba vezetik.

Hévíz TófürdőFotók: H. Szabó Sándor