• A Balaton közelében fekvő egyik somogyi kistelepülés alatt jelentős termálvízbázis található.

  • Akár fürdő is épülhetne, ha lenne rá pénz.

„Táska község fő nevezetessége, hogy mélyfúrások nyomán 70-80 Celsius-fokos termálvíz tör fel. Ennek Fonyódra történő kivezetését tervezik. (…) Fonyódnál, Bélatelepnél már kijelölték azt a területet, ahová ezt a vizet vezetni szándékoznak. Nyitott és fedett medencéket fognak építeni és remek melegvizes strandfürdő áll majd a közönség rendelkezésére. Ha a fürdő elkészül, akkor a strandolásra alkalmatlan borús, esős időben is nyílik fürdési lehetőségük a nyaralóknak.”

Jól hangzik, ugye? A baj csak az, hogy mindez egy 1977-ben kiadott útikönyvben olvasható, s azóta sem valósult meg, pedig a termálvízbázis továbbra is adott.

Táska község a termálfürdőjéről ismert Buzsákkal szomszédos. A Balaton légvonalban mindössze 11 kilométerre található a kicsi, kevesebb mint 400 lakosú településtől. Közúton már más a helyzet, egy nagyjából 30 kilométeres kerülőt kell tenni a Balaton irányába.

Táska termál BalatonTáska községnél hajdanában olajkutatás közben találtak igen forró termálvizet. Fürdőt ugyan soha nem építettek, de egy időben a helyi termelőszövetkezet mezőgazdasági célokra hasznosíthatta a vizet. Már jó néhány éve azonban nincs termálkertészet sem Táskán.

Nagyjából tíz éve dán befektetők halastavat létesítettek volna a településen, szintén a termálvíz hőenergiáját hasznosítva, de végül nem kaptak rá engedélyt. Ahhoz képest tehát, hogy micsoda vízbázison ül a település, sok szerencséjük eddig nem volt vele.

Ezért is volt jó olvasni a Somogyi Hírlap néhány nappal ezelőtti cikkét. Ez alapján ugyanis van némi remény a víz hasznosítására.

Ebből kiderült, hogy a kertészet újbóli elindítására egy társaság pályázott az önkormányzat támogatása mellett. Új kutak fúrásával és a régiek beüzemelésével 4 hektáros, 9 méter magas üvegházat építenének és főleg paradicsomot termelnének. Az üvegház a kalkulációk szerint 40 embernek adhatna munkát.

Még ebben a hónapban elbírálják a pályázatot és amennyiben nyernek, akkor jövőre indulhat el az építkezés.

Gadányi István polgármester a megyei napilapnak elmondta azt is, hogy egy fürdőtelep létesítéséről sem mondtak le. Kész terveik voltak erre, de eddig még nem tudták megvalósítani.

gyógyvíz(A kép illusztráció).