• A gyógyfürdő vezetőségének a célja, hogy 2015-ben a vendégeik száma elérje a félmilliót.

  • Csak a múlt hónapban megrendezett Fürdőfesztivál 14 ezer vendéget vonzott Harkányba.

A jó időnek, a sikeres programoknak és a közelmúltban megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően eddig jól alakult a Harkányi Gyógyfürdő nyári szezonja. A strandfürdő tekintetében ugyan a június lassabban indult a korábbi években megszokottnál, de mint Hegyi Ákostól, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, ennek oka a Lepke-medence volt. A 3000 négyzetméteres, a vendégek körében nagyon kedvelt medence felújításával ugyanis június végére készültek el.

„Ugyanakkor nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a szintén felújított gyermekmedence már júniusban több alkalommal elérte a befogadóképességének felső határát. A gyógymedencék kihasználtsága a nyár elején folyamatosan növekvő számot mutatott időjárástól függetlenül, leginkább a szép számú külföldi, elsősorban cseh csoportoknak köszönhetően” – mondta Hegyi Ákos. A júliusban 22. alkalommal megrendezett Harkányi Fürdőfesztivál is sikeresnek bizonyult, hiszen 14 ezer vendéget csábított a fürdőbe.

Harkányi FürdőfesztiválHegyi Ákos alapvetően optimista a szezon hátralevő részével kapcsolatban is. „Nagyon bízunk benne, hogy a mediterrán hangulatú városban nem hőségriadók és viharok fogják egymást váltani, hanem fürdőzésre, pihenésre alkalmas időjárás marad szeptember közepéig. Amennyiben az égiek is úgy akarják, akkor a strandszezonban akár 20-25 ezer vendéggel köszönthetünk többet, mint tavaly” – tette hozzá a vezérigazgató.

A gyógyfürdő vezetőségének a célja egyébként az, hogy 2015-ben ismét 500 ezer fölé emelkedjen a vendégek száma. A cél elérésében időarányosan jól állnak, hiszen augusztus első hetében már a 300 ezredik vendégüket köszönthették.

(A fenti fotó a Harkányi Fürdőfesztiválon készült. A kép forrása a fürdő Facebook oldala).