• Termálfürdős települések szálláshelyeinek novemberi átlagára többnyire emelkedett.

  • Hévíz drágább, mint Esztergom, bár valószínűleg ez nem lep meg senkit.

  • Őszintén szólva sok értelme nincs a szállásárak városonkénti összevetésének.

A tavaly novemberi és idén novemberi átlagos szállásárakat vetette össze a Trivago.hu. Az adatokból az derült ki, hogy a termálfürdős települések többségében drágábbak voltak az átlagárak idén, mint 2013 hasonló időszakában. Ahogy a lenti táblázatból is látszik, leginkább Harkányban, Hajdúszoboszlón és Sárváron mértek magasabb árakat. Ezzel szemben olcsóbb lett Esztergom, Bükfürdő, Zalakaros és Hévíz.

Hévíz tófürdő épület

Hévíz – Tófürdő

Az árcsökkenés egyébként nem azt jelenti, hogy az utóbbi települések szálláshelyeinek átlagos ára olcsó lenne, hiszen a legmagasabb átlagárat – 38 ezer forintot – éppen Bükfürdőnél mérték, a legalacsonyabb, 16 ezer forintos árat pedig Esztergomban, de Egerszalók és Hajdúszoboszló is az olcsóbb helyek között volt. Az árak egyébként 2 fő, 1 éjszakás tartózkodására vonatkoznak.

Azt azért meg kell jegyezni, hogy sok értelme nincs egy ilyen összevetésnek. A különféle szálláskategóriák ugyanis teljesen összemosódnak benne: a négyszobás vendégháztól kezdve a háromcsillagos hotelen át a négy-öt csillagos szállodákig mindnek az árát összeadják és elosztják a szálláshelyek darabszámával.

Pláne így ömlesztve értelmetlen, hiszen egy-egy település átlagárait jelentősen torzíthatja a szálláshelytípusok egymáshoz viszonyított aránya. Nehéz elképzelni, hogy mire megyünk azzal, ha tudjuk: Hévízen az átlagár 29 ezer forint. Annak lenne valami értelme, ha az egyes települések hasonló kategóriába eső szálláshelyeinek árai lennének összehasonlítva.

Néhány termálfürdővel rendelkező település átlagára és annak változása

Város 2014. november (átlagár, forint) Változás 2013 novemberéhez képest (százalék)
Harkány 20.722 +24
Hajdúszoboszló 19.795 +22
Sárvár 27.527 +22
Egerszalók 17.939 +15
Debrecen 22.888 +7
Esztergom 16.083 -1
Bükfürdő 38.043 -2
Zalakaros 23.197 -5
Hévíz 29.073 -10