• Tavaly Mosonmagyaróvár, Hegykő és Lipót volt a megye három éllovasa.

  • Az első két település sokkal több külföldi vendégéjszakát ért el, mint magyart.

  • Lipóton pedig kiegyenlített volt a hazai és a külföldi turisták által eltöltött éjszakák száma.

Győr-Moson-Sopron megye teljes turizmusát azért még normál esetben sem dominálják annyira a termálfürdős üdülőhelyek, mint például Jász-Nagykun-Szolnokét. A 2021-es esztendőben pedig ez különösen igaz volt. Az elmúlt évben ugyanis a győri Rába Quelle fürdő már ki sem nyitott (a gyógyászat kivételével), ugyanis kezdetét vette egy hatalmas fürdőfejlesztés, aminek révén majd 2023-ban nyithat újra a teljesen megújult komplexum. Felújítások kezdődtek a kapuvári fürdőben is, valamint a nyári szezon végén Csornán is.

Emiatt viszont nem túl hosszú azoknak a településeknek a sora, ahol a termálfürdő miatt turisták szálltak meg az elmúlt esztendőben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt adatok szerint a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján Mosonmagyaróvár bizonyult a megyei listavezetőnek.

A kitűnő Flexum termálfürdőről ismert Mosonmagyaróvár 2021-ben 63 ezer vendégéjszakát ért el. Ezen belül magasabb (44 ezer) volt a külföldi vendégéjszakák száma, mint a hazaiaké (19 ezer éjszaka). Ugyanez igaz a határhoz közeli Hegykőre is, ahol az 56 ezres vendégéjszakaszámon belül 38 ezret hoztak a külföldi turisták és 18 ezret a hazai vendégek.

Szintén remek termálfürdővel rendelkezik Lipót is, ahol a vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 35 ezret. Ezt majdnem pontosan fele-fele arányban hozták a belföldi és a külföldi turisták. A fenti éjszakaszámok egyébként Mosonmagyaróvár, Hegykő és Lipót esetében is növekedést mutatnak a 2020-as esztendőhöz képest.

Minden hasonló cikknél megemlítjük, hogy a KSH csak a kereskedelmi szálláshelyekről közöl adatokat, a magánszálláshelyekről nem. Emiatt a települések valós éjszakaszáma a fentieknél magasabb lehet, kisebb vendégforgalmú településeknél pedig különösen torzíthatnak az adatok. A lenti táblázatban ezért nem is szerepeltettük Kapuvárt és Csornát, mert náluk szinte csak jelképes vendégéjszakát hozott ki a KSH (Kapuváron 411-et, Csornán 330 éjszakát).

Győr-Moson-Sopron teljes vendégéjszakaszáma egyébként az elmúlt évben 681 ezer volt. Ez növekedést jelent a mélypontot jelentő 2020-as évhez viszonyítva, amikor mindössze 603 ezer éjszakát regisztráltak. Ugyanakkor a járványhelyzet előtti utolsó esztendőhöz, 2019-hez képest még mindig nagy volt az elmaradás, hiszen abban az évben 1,3 milliót tett ki a megye vendégéjszakaszáma.

Mosonmagyaróvár Flexum termálfürdő

Legnépszerűbb Győr-Moson-Sopron megyei termálfürdős települések a teljes vendégforgalom* alapján – 2021 (kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma)

1. Mosonmagyaróvár 63.485
2. Hegykő 56.813
3. Lipót 35.378

*Belföldi és külföldi vendégéjszakák együtt.

Forrás: Termál Online gyűjtés a KSH adatai alapján