Hiába hígították fel a gyerekeknek a gyógyvizet, a tisztiorvosi szolgálat egy furcsa törvényi szabályozás miatt nem engedi, hogy az ovisoknak foglalkozásokat tartsanak a helyi fürdőben.

A tisztiorvosi szolgálat megtiltotta, hogy kisgyerekeknek úszásoktatást, illetve úgynevezett vízhez szoktatást tartsanak a Szentesi Termálfürdőben. A Délmagyarország napilap értesülése szerint a térség tisztiorvosa egy ellenőrzés után hívta fel a fürdő vezetőségének a figyelmét egy olyan rendeletre, amely szerint 14 év alattiak nem fürödhetnek gyógyvízben. Kivételt képeznek azok, akik orvos javaslatára vesznek igénybe valamilyen fürdőkezelést.

Szentesen az óvodásokat vízhez szoktató programnak már hagyománya volt. Az egyik külső kismedence fölé télre sátrat is építtettek, – kifejezetten a gyerekek miatt – és hígították is az abba kerülő gyógyvizet. A rendelet ugyanakkor nem tartalmaz előírást arra vonatkozóan, hogy a gyógyvíz-minősítéssel rendelkező vizekbe milyen hígítási arány után lehet gyerekeket engedni.

Úszásoktatás Szentesen: egyelőre betiltva

Már csak azért is furcsa ez a szabályozás, mert ha például ugyanennek a termálvíznek nem lenne gyógy-minősítése, akkor mindenféle gond nélkül fürödhetnének benne a gyerekek. Valószínűleg egy ilyen rendeletet érdemesebb lenne a víz ásványianyag-tartalmához szabni. Magyarán csak a kifejezetten magas ásványianyag-tartalmú vizeket kizárni – vagy éppen hígítási arányhoz kötni – ebből a körből.