• Egy friss videó alapján elszomorító képet mutat az ötven év után bezárt termálfürdő.

  • Évek óta kihasználatlanul folyik el a kitűnő termálvíz.

Idén ünnepelhetné fennállásának 60. évfordulóját a babócsai termálfürdő. A Somogy megyében, azon belül is a horvát határ közelében található Babócsán ugyanis 1958-ban nyitották meg a fürdőt. A kicsi, de barátságos termálfürdőben két medence várta a vendégeket, egy fedett és egy szabadtéri; a létesítmény pedig egész évben üzemelt.

A fürdő vízellátását két termálkút biztosította, egyik 44, másik 65 Celsius-fokos vízzel látta el a fürdőt. A tapasztalatok szerint a termálvíz mozgásszervi problémák, egyes nőgyógyászati betegségek esetén is hatékony volt, de ivókúraként is lehetett alkalmazni.

Azonban a víz hatásával kapcsolatos orvosi vizsgálatok nem készültek, így hivatalosan nem rendelkeztek gyógyvíz minősítéssel. Tíz évvel ezelőtt tulajdonképpen ez vezetett a babócsai termálfürdő bezárásához. Vízforgató berendezéssel kellett volna felszerelni a medencéket, de erre nem volt pénze az önkormányzatnak. Amennyiben gyógyvíz minősítést szereznek, akkor tovább üzemelhettek volna a töltő-ürítő rendszerű medencék, viszont a minősítési eljárás is több millió forintos költséget jelent, így végül lakat került a kis termálfürdőre.

Babócsai termálfürdőLegutóbb év elején írt a fürdőről a megyei napilap. Ez alapján pályázatra, vagy egy vállalkozó kedvű befektetőre vár az önkormányzat. Az anyagi helyzetük ugyanis nem teszi lehetővé, hogy saját erőből megoldják a fürdő újbóli megnyitását.

A tíz éve tartó üzemszünet sajnos nem múlt el nyomtalanul. A napokban Papp László készített egy bő 7 perces videót a termálfürdőről. Érdemes megnézni, de sajnos elszomorító képet mutat. A jobb sorsra érdemes fürdőben most gaz, eldobált sörös dobozok, romos melléképület várja az arra járókat. Láthatóan nincs túl jó állapotban a szabadtéri medence sem. A termálvíz egy kiszuperált zuhanytálcába folyik, abból pedig egy csövön keresztül a medence lefolyójához vezetik…