• Hamarosan kezdetét veheti a Gyulai Várfürdő újdonságának, a Termál Palotának a tervezése.

  • A fürdőt működtető társaság a napokban írta ki az ezzel kapcsolatos közbeszerzést.

  • Az új attrakció átadása 2023 végén várható.

Március 12-én jóváhagyási és kiviteli tervek elkészítésére írt ki közbeszerzési pályázatot a Gyulai Várfürdő Kft. Magyarán itt még nem magáról az építésről, hanem a tervezési munkáról van szó. A kiírásból mindenesetre kiderül, hogy milyen újdonság építését tervezik.

Elbontanák a Lovarda és a kupolás wellness közötti üzemi épületet, aminek a helyén alakítanák ki a vadonatúj, Termál Palota nevet viselő fürdőépületet. Itt beltéri medencék kapnának helyet, de kiúszós rész is kapcsolódna hozzájuk. Mint írják, az új fürdőépület „a jelenlegi kapacitásokat jelentősen növeli, azaz további beltéri, valamint kiúszó-beúszó rendszerű gyógymedencéket tartalmaz. Legalább egy további kiúszó-beúszó típusú, de belső térből megközelíthető és legalább két beltéri töltő-ürítő rendszerű gyógyvizes medencerendszer kerül kialakításra.”

A Termál Palotából majd át lehet járni a kupolás wellnessbe és a szaunaparkba. Továbbá ez az épület biztosíthatna helyet a szintén újdonságnak számító Medical Wellness Központnak is. Ugyanakkor a megrendelő nem mindenáron ragaszkodik ehhez, akár a főépületben is elképzelhetőnek tartják a Medical Wellness elhelyezését, amennyiben ezt a tervező ideálisabbnak tartja.

A tervek elkészítése során fontos szempont, hogy a 150-200 fő egyidejű befogadására alkalmas Termál Palota megjelenésében harmonizáljon a környező épületekkel, azaz az AquaPalota élményfürdővel, a Lovardával, illetve a Várfürdő főépületével.

A pályázatok benyújtási határideje április 19. és a nyertesnek összesen 10 hónap áll rendelkezésére a tervezési munka elvégzésére. Ez azt jelenti, hogy majd valamikor 2022 elejére készülhetnek el a végleges tervek.

A fenti fejlesztés egy állami támogatás révén valósulhat meg. Az idei év elején jelentették be, hogy 2,9 milliárd forintot kap a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-n keresztül a Gyulai Várfürdő. Ezt az összeget a fürdő saját forrásból további 280 millió forinttal egészíti majd ki, így a fejlesztés értéke meghaladja a hárommilliárd forintot. Ez nem pusztán az említett új fürdőépületet, hanem a strandi gyermekparadicsom kibővítését is magában foglalja. A beruházás várhatóan 2022 őszén indul és 2023 végére fejeződik be.